Van, aki úgy vétkezik Isten és embertársai ellen, hogy észre sem veszi. Ez neki a természetes, nincs semmilyen mércéje, eltompult a lelkiismerete is. Van, aki magyarázza, mentegeti a bűneit, enyhítő körülményeket keres. Más megpróbálja rejtegetni, mert bűn az, ami kiderül, mondja. Egyesek dekorálják: nem loptam, hanem csak örömet akartam szerezni valakinek. Mindenki így tesz, ez csak egy kis botlás volt, mindnyájan gyarlók vagyunk... S nem vesszük észre, hogy miközben a mutatóujjunkkal másokra mutatunk, három ujjunk magunk felé irányul, és minket vádol.

„Szólt pedig a Szellem Fülöpnek: Menj oda és csatlakozzál ehhez a kocsihoz!" (Csel 8,29).

„Nem tudjátok-e, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Szelleme lakozik bennetek?" (1Kor 3,16).

Ezt az erkölcsi bizonyítványt Isten állította ki Dávid királyról, jóval az ő halála után. Azért meglepő ez, mert Dávid Istenhez való hűsége mellett elkövetett súlyos bűnöket is. Elszerette egyik katonájának a feleségét, ezért megölette a férjet, hogy feleségül vehesse az özvegyet, s ennek ellenére ezt állítja róla Isten? Hogyan?

„Így az Úr Igéje hatalmasan terjedt és megerősödött" (Csel 19,20).

Mózes halála után a nép elfogadta Józsuét vezérnek, Isten megadta neki a szükséges tanácsokat, az emberek készek indulni. És akkor Józsué ezt mondja: három nap múlva indulunk. Miért nem azonnal? Mert szükség van háromnapi csendre, hogy lelkileg is felkészüljön a sokaság.

A honfoglalás nagy vállalkozását Józsuénak kellett vezetnie. Ő alkalmatlannak tartotta magát erre. Isten azonban nem belelöki szolgáit a feladatokba, hanem felkészíti őket, és menet közben is tanácsolja, bátorítja. Hogyan készítette fel Józsuét?

„Áldalak téged örökké, hogy így cselekedtél; nevedben remélek, mert jóságos vagy" (Zsolt 52,11).