„Mikor ezek szolgáltak az Úrnak és böjtöltek, így szólt a Szent Szellem: Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre én őket elhívtam" (Csel 13,2).

Senki sem munkálkodhat igazán az Úr ügyéért, aki nem tanult meg előzőleg szolgálni neki. Barnabás és Pál böjtölve szolgált az Úrnak, és ezalatt hallották meg a Szent Szellem szavát, amint különleges feladatra hívta őket.

Egy zsinagógai elöljáró a súlyos beteg lányához hívta Jézust. Ő azonnal indult is, de a sok embertől csak lassan tudott haladni. Ráadásul meg is állt útközben, és ezt kérdezte: ki érintette a ruhámat? Egy sokaságban ezt nehéz megállapítani, de ő érezte, hogy erő áradt ki belőle. Kiderült, hogy egy gyógyíthatatlanul beteg asszony ért hozzá azzal a hittel, hogy így meggyógyul. S úgy is történt.

Isten néhány jellemző tulajdonsága után foglalkozzunk most Jézus személyével! Kinek ismerjük meg őt az evangéliumok leírásából?

Ez a szakasz arról szól, hogy a tanítványok beszámolói után Jézus elvonult, csak velük, egy csendes helyre. Rendszeresen kereste az alkalmat, hogy egyedül, csendben legyen az Atyával, vagy tanítványaival külön is beszélgessen. Jézus sokat dolgozott, előfordult, hogy enni sem volt idejük. Ezt csak úgy lehetett bírni, hogy az Atya előtti csendben kapott mindig új erőt.

„Isten...vele együtt helyezett a mennyekbe a Krisztus Jézus által" (Ef 2,6).

„Szeme olyan volt, mint a tűzláng, és lába hasonló volt a kemencében izzó aranyfényű érchez, hangja pedig olyan, mint sok víz zúgása" (Jel 1,14-15).

Isten a népével kötött szövetség feltételéül szabta, hogy „ne legyen más istened rajtam kívül". Vagyis hitét és bizalmát a nép csak Istenbe vesse. Azért fontos kikötés ez, mert az ördög mindig az Istenbe vetett bizalmunkat igyekszik megingatni, s olyan „segítséget" kínál fel, amellyel elszakít Istentől.

Izrael népe a pusztai vándorlás során megtapasztalta Isten gondviselő szeretetét, de még nem volt identitástudata. Márpedig fontos mindenkinek, hogy tudja, honnan jön, hova tart, kihez tartozik, és mi a feladata. Amikor az Úr szövetséget kötött népével a Sínai-hegynél, mindezt világossá tette számukra.

„...ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül..." Miért? „Nem azért..., mintha... a legnagyobbak volnátok..., hanem azért, mert szeret benneteket az Úr." (5Móz 7,7)

„Mélység mélységet hív elő" (Zsolt 42,8).