Bevezetés az Ószövetséghez
KEZDETBEN ISTEN. Ezek a fenséges szavak vezetnek be bennünket az isteni kijelentésnek abba a hatalmas örökségébe, amelyet ÓSZ-nek nevezünk, 2Kor 3,14. Itt Isten igazi bölcsességét látjuk, Isten Izráelre bízott sokféle kiváltságának egy részét, Róm 3,2.
Ebben nyomon követhetjük a történelem menetét, attól kezdve, amit történelem előtti időknek neveznek, addig, amit poszt-exilikus (Babiloni fogság utáni) időknek hívnak. Első helyen Isten és a teremtés szerepel, 1Móz 1-2. Ezt követi a bűn és a halál bejövetele a világba, 1Móz 3, majd folytatódik a történet az ember elbukásától az özönvízig, amely alatt Isten ítélete áradt ki a földre, 1Móz 4-9. Az özönvíz utáni újrakezdés az ember újbóli eltávolodásához vezetett Istentől, a nemzetek kialakulásához és a nyelvek összezavarásához, Ábrahám és legközvetlenebb leszármazottjai elhívásával együtt, 1Móz 10-45. Ezt követi Jákob és családja Egyiptomban, Izráelnek, mint nemzetnek megjelenése, kiszabadulása és kivonulása Egyiptomból, 1Móz 46-2Móz 15. Ezután eljutottak a Sínai-hegyhez, ott megkapták az első (Ó) szövetségi kijelentést, és megkezdték zarándokútjukat és pusztai vándorlásukat, 2Móz 16-Józs 2. A Jordánon átkelve Izráel belépett az országba Józsué vezetésével. A győzelmeknek ezt az időszakát szomorú bukások követték, és kiáltás Isten szabadításáért a bírák ideje alatt, Józs 3-1Sám 7. A monarchia ideje következik, amikor a 12 törzs egy király alatt egyesül, 1Sám 8-1Kir 11; majd utána a nemzet két királyságra szakad, 1Kir 12-25. A történet nagy része ezzel párhuzamosan a Krónikák könyveiben is megjelenik, beszámol a nemzet szomorú hanyatlásáról, amely az asszír-babiloni fogsághoz vezetett. Végül a nemzet egy része visszatért országába, amikor Cirusz méd-perzsa uralkodó ezt lehetővé tette számukra, a többség azonban úgy döntött, hogy marad a többet ígérő, bár idegen környezetben, 2Krón 36,22; Ezsd-Eszt.
Az üdvtörténetnek ezen a feljegyzésén keresztül végighúzódik a prófécia kibontakozása Ézsaiástól Malakiásig. Itt az eszkatológia és apokalipszis alapjai vannak lefektetve, a hívő ember számára inkább optimizmust sugallva, pesszimizmust sugározva azonban a világ hatalmasságainak, sőt általában a Föld lakóinak. Miután a pogány világbirodalmak fokozódó isteni beavatkozás hatására megszűnnek. Isten királysága következik el a földön, amikor Siont úgy nevezik majd, hogy Jahve-Shammah, „ott van az Úr", Ez 48,35. Ennek az alapvető hangulata egyfajta sóvárgás az eljövendő dicsőségre. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a prófécia nem korlátozódik a próféták könyveire, mert az ÓSZ történetei is gyakran önmaguknál nagyobb és drámaibb eseményeket vetítenek előre. A próféták és próféciáik sem csak jövőbeli eseményekről szólnak. Céljuk jelentős részben kortársaik feddése és megjobbítása és a jövőbeli eseményekről szóló kijelentéseik is további ösztönzést jelentenek a nemzetnek, hogy térjen vissza Istenhez és teljes szívvel Őbenne bízzon.
A lélekhez és a szívhez szóló bölcs tanácsokat, énekeket és fohászokat találunk még az ÓSZ-i bölcselet és költészet útján Jób könyvétől az Énekek Énekéig.
Az ihletett írásoknak ez az egyedülálló gyűjteménye képezi a zsidók Bibliáját. Ők a „Tanach" szóval jelölik. Ennek a szónak a mássalhangzói Bibliájuk három szakaszának a kezdőbetűi. A T betű = Tórah, a Törvény a Mózes öt könyvét jelenti, az N = Nebiim, a Próféták, beleértve a korai prófétákat Józsuétól a Királyok 2. könyvéig, valamint a későbbieket, Ézsaiást, Jeremiást, Ezékielt, valamint a kisprófétákat (Hóseástól Malakiásig), és végül a CH = Chetubim, az írások, amely számunkra talán furcsa kombinációban ölel fel olyan költői könyveket, mint a Zsoltárok, Példabeszédek, Jób könyve, a következő öt könyvvel együtt: Énekek Éneke, Rúth könyve, Jeremiás siralmai, Prédikátor, Eszter könyve, aztán jön a történeti/apokaliptikus Dániel, végül pedig az alábbi történeti könyvek: Ezsdrás, Nehémiás, Krónika 1. és Krónika 2. könyve. Urunk a Lk 24,44-ben hivatkozott az ÓSZ-i kánonnak erre az elrendezésére, Mózes törvényére, a prófétákra és a Zsoltárokra. Az ÓSZ fordításai általában a görög fordítás elrendezését követik, ahol a művek összessége nagyjából az alábbi kategóriák szerint osztályozható: 1. Törvény, Mózes öt könyve; 2. Történelem, Józsuétól Eszterig; 3. Költészet, Jóbtól az Énekek énekéig, és 4. Prófécia (lásd az ÓSZ felbontását a kalauzban, 411-414. old.).
Az ÓSZ fontosságát és maradandó értékét mutatja továbbá az ÚSZ-ben előforduló sok idézet is. Eszerint örök helye van a folyamatos isteni kinyilatkoztatásban, ahogyan a Zsid 1,1 állapítja meg, a történelem belőle levezetett szakaszában, Csel 7; 13, próféciáiban, amelyek vagy már beteljesedtek, Mt 1,22; 27,9, vagy még be kell teljesedniük, Mt 24,15; 26,64. Az ÚSZ úgy mutatja be az ÓSZ- i zsoltárokat és költészetet, mint amely mély jelentést hordoz, Csel 2,34; 13,33, és gyakorlati útmutatást tartalmaz, Róm 12,20. A Máté evangéliuma, Rómaiakhoz írt levél, Zsidókhoz írt levél különböző témáit és hangsúlyait ÓSZ-i bizonyítékok sora hatja át és támasztja alá. Az ÚSZ írói nagy gyakorlottsággal kezelnek sok ÓSZ-i verset ÚSZ-i szövegösszefüggésekben.
Tehát az Ószövetség, amint látjuk, a Krisztusban hívő ember számára a Biblia jelentős részét képezi. Ráadásul ez az első segédeszköz a bibliai teológia megértéséhez. Az ÓSZ a teológiai szótár, amely megkönnyíti, hogy megragadjuk az olyan nagy igazságokat, mint a kiválasztás, megváltás, megigazulás, üdvösség, szentség, bűn, áldozat stb. Sok újszövetségi tanítás használja fel megszokott formában ezeket a nagymértékben kidolgozott teológiai kifejezéseket, amelyeket az ÓSZ mutat be részletesen.
A hívő embert Krisztus szolgálatának múltbeli, jelenlegi és jövőbeli gazdagságába is bevezeti a Szent Szellem, feltárva az ÓSZ tipológiai jelentőségét. Mennyivel szegényebbek lennénk, amikor üdvösségünk nagy Istenéről elmélkedünk, vagy Őt imádjuk, ha nem kapnánk szívet melengető segítséget a szentély és áldozat fogalmaiból, amelyek olyan tökéletesen ábrázolják ki a lényegét annak, amit most élvezünk. Nagy Főpapunk szolgálatának területét teljesen és lebilincselően mutatja be az ÓSZ-i papság intézménye. Micsoda részletes jellemrajzot találunk az Úr szolgájáról s a nyáj Pásztoráról az ÓSZ képcsarnokában. Az ilyen és egyéb ÓSZ-i motívumokat - mint például Isten megszabadító tevékenysége a kivonulásnál - az ÚSZ egyértelműen Urunk Jézus személyével és munkájával azonosítja. Az Úr a teljes Szentírásban mutatja be nekünk Önmagát, Lk 24,27.
Vegyük igénybe a Szent Szellem készséges és hiteles segítségét, hogy igazán „értsük az Írásokat", Lk 24,45kk. Ez ugyanis nemcsak bölccsé tud tenni bennünket az üdvösségre, hanem „hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített", 2Tim 3,16-17. Olvassuk az ÓSZ-i Szentírást, szívleljük meg üzenetét, hogy intsen és vezessen bennünket, 1Kor 10,11; Róm 15,4.