„Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" (Mt 18,20).

Jézus Krisztus személyválogatás nélkül minden embert nagyon szeretett, de azt a népet, amelyből emberi eredetét tekintve származott, különösen is. Ez megkülönböztetés? Igen, de olyan, amiből soha senkinek nem származik hátránya. Elsősorban „Izrael házának elveszett juhaihoz" jött, de meggyógyította a római százados szolgáját is, sőt az ő hitét példaként állította honfitársai elé, és meghallgatta a pogány kánaáni asszony könyörgését is. Nem tett különbséget a maga népe és a többi nép közt, de sorrendben saját népe volt az első helyen.

„Ma szenteljétek kezeiteket az Úrnak...hogy áldás szálljon rátok" (2Móz 32,29).

A tanítók és írástudók megvetették a gyerekeket, mert ők még nem ismerik a törvényt, és nem tudnak felmutatni semmilyen vallásos teljesítményt. Jézus ezzel szemben többször példaként állította a gyermekeket a felnőttek elé.

Jézus mindenkivel jót tett, mégis sok támadás, rosszindulat, rágalom, gúny vette körül. Hogyan viselte ő ezt?

Az ördög többször is el akarta téríteni eredeti céljától, küldetésétől. Tanítványai közt is akadt, aki gáncsolta, megtagadta, elárulta. A nép vezetői pedig „állandóan szemmel tartották őt, és kémeket küldtek utána..., hogy Jézust a saját szavaival fogják meg, s átadhassák a hatóságnak" (Lk 20,20).

„Krisztussal együtt megfeszíttettem" (Gal 2,20).

„Nincs nekünk, csak öt kenyerünk és két halunk, hacsak el nem megyünk és eledelt nem veszünk ennek az egész népnek" (Lk 9,13).

Jézus emberi testét nem József nemzette, hanem a Szentlélek teremtő műve volt (Lk 1,35). Születése után azonban Máriának és Józsefnek több gyermeke született, a Mk 6,3 név szerint felsorolja őket. Tehát Jézusnak voltak féltestvérei.