„A jókedvű adakozót szereti az Isten" (2Kor 9,7).

Ez a szakasz a korábbi események hátterébe enged bepillantást. Isten itt mintegy felemeli a függönyt, és beláthatunk a mennybe. Kitűnik, hogy Mikeás valóban nem magától jövendölte, hogy elvesztik a háborút, hanem Isten döntött így, és ő adta tudtára ezt a prófétának. S most Mikeás elmondja, hogyan is tudta ezt meg.
Nekünk nem látomásokban adja tudtul Isten a végzéseit és igazságait, hanem írott igéjéből, a Bibliából tudhatjuk meg. Kérdés, hogy merjük-e komolyan venni mindazt, ami meg van írva, és aszerint rendezzük-e be vagy át az életünket.

„Titeket pedig kézen fogott az Úr, és kihozott titeket a vaskemencéből, Egyiptomból, hogy legyetek neki örökös népe" (5Móz 4,20).

Amikor Jósáfát megígérte Ahábnak, hogy részt vesz a tervezett csatában, rossz érzése támadt. A Szentlélek jelzi a hívőknek, ha engedetlenek. Nem így szokott ő dönteni, hanem megkérdezi előtte Istent. Most legalább utólag meg kellene ezt tenni. Ahábot bosszantja ez a javaslat, de odaparancsolja az udvari prófétákat, akik mindig tudták, mit akar hallani a király. Egyöntetűen ezt kántálják: induljanak, mert győzni fognak.

Jósáfát élettörténete rámutat a hívő élet buktatóira és győzelmeire is. Ez a szakasz példa arra, hogyan eshet csapdába még Isten gyermeke is.

„Egy szamaritánus pedig, aki úton volt, hozzáérkezett, és mikor meglátta, könyörületességre indult" (Lk 10,33).

„Igyekezvén megtartani a Szellem egységét a békességnek kötelében. Egy a test és egy a Szellem, miképpen elhivatástoknak egy reménységében hivattatok el is" (Ef 4,3-4).

Ez a szakasz arról szól, mit adott Isten Jósáfátnak uralkodása elején, és mit tett ő azzal.

„...az Úr rettegést támasztott a Júda körül levő országok királyaiban, és nem mertek háborút indítani Jósáfát ellen." Néha Isten úgy védelmezi az övéit, hogy félelmet támaszt ellenségeikben. Olykor nem is tudjuk, milyen veszélyek közt járunk. Isten ott is véd, ahol nem sejtjük.