„A jókedvű adakozót szereti az Isten" (2Kor 9,7).
Isten szolgájának meg kell tanulnia adni éppúgy, mint kapni. De milyen nehéz sokszor így cselekedni! Emlékszem, egyszer útnak indultam a folyón felfelé, hogy több fontos összejövetelen vegyek részt. Bíztam az Úrban, hogy meglesz a viteldíjam, mivel csak 18 jüan volt a zsebemben. A folyami hajó csak egy adott pontig vihetett el, az utána következő szakaszra a másik hajó bérleti díja több, mint 300 jüanba került. Ráadásul indulásom előtt Isten azt kívánta, hogy adjak oda egy barátomnak 6 jüant abból az összegből, melyre nekem magamnak is égetően szükségem volt. Elindultam, és az út második felétől egészen váratlanul olcsó utazási lehetőség nyílt meg előttem! Azután egy áldott hetet töltöttem ott, ahol kellett, majd bőségesen ellátva tértem vissza. És micsoda öröm volt, amikor hazaérkezésemkor felfedeztem, hogy hatjüanos adományommal, amit barátomnak adtam, keserves szükséget elégítettem ki!
Sajnos, sokszor igen rossz adakozók vagyunk. Ha csak kapni akarok, és adni nem, akkor méltatlanná válok Istenhez, aki engem küldött! Az isteni gondolat ugyanis nem az, hogy: „Takarékoskodj és gazdag leszel", hanem: „Adjatok, és nektek is adatik!"
