Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
„Mondom nektek, hogy akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van." Lukács 19,26
Az „akinek van" kifejezés ennek a versnek az elején többet jelent, mint birtokolni valamit. Ez a kifejezés magában foglalja azt a gondolatot is, hogy engedelmeskedünk annak, amire tanítottak, és felhasználjuk azt, amit ránk bíztak. Más szavakkal, nemcsak arról van szó, ami a tulajdonunk, hanem arról is, mit teszünk azzal, amink van.
"Mert nekünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt" (2Kor 5,10).
Pál azt mondja, hogy mindannyiunknak: igehirdetőknek és hallgatóknak egyaránt "meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt". Ha megtanulsz itt és most Krisztus fehér fényében élni, az ítéletkor végül is gyönyörködni fogsz Isten benned elvégzett művében. Maradj állandóan Krisztus ítélőszéke előtt, járj most a legszentebb út világosságában, amit ismersz. A többiek iránti rossz gondolatok végül is az ördögtől erednek, bármilyen kegyes vagy is különben. Ha csak egyszer is test szerint ítélsz, ennek a vége az, hogy a pokol tombol benned.
"Jézus Krisztus... Ő a Mindenség Ura." ApCsel 10,36.
Az Újszövetség egyik fő témája Jézus Krisztus Úr volta. Újra meg újra emlékeztet minket, hogy Ő Úr, és nekünk is ezt a helyet kell biztosítanunk számára a magunk életében.
Ha elismerjük Jézust Urunknak, ez azt jelenti, hogy életünket mindenestől átadjuk neki. Azt jelenti, hogy az ő akaratát követjük, és nem a magunkét. Azt a készséget jelenti, hogy oda megyünk, ahová Ő kívánja; hogy mindazt mondjuk és megtesszük, amit Ő kíván.
„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!" Máté 7,1
Vannak, akik egyébként alig tudnak valamit a Bibliáról, mégis jól ismerik ezt a verset, és a legkülönbözőbb módokon alkalmazzák. Még ha valakit kifejezett gonoszságáért bírálnak is, ők jámbor szemforgatással mondják: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek". Más szavakkal: arra használják fel ezt az Igét, hogy vele elhárítsák gonoszságuk megítélését.
Nos, tény az, hogy vannak területek, ahol valóban nem szabad ítélkeznünk, ugyanakkor vannak olyan területek, ahol szükséges ítéletet mondanunk.
„Isten szeretet." 1János 4,8
Amikor Krisztus eljött, a szeretet új szavával ajándékozta meg a görög nyelvet: „agapé". A görögöknek már volt szava a barátságra („fília") és az érzéki szerelemre („erosz"), de nem volt szava annak a szeretetnek a kifejezésére, amelyet Isten mutatott meg akkor, amikor egyszülött Fiát adta, és amelyről kívánja, hogy az övéi is ezzel a szeretettel szeressék egymást.
„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." Filippi 4,13
Az ilyen igeverset könnyen félreérthetjük. Elolvassuk, és azonnal eszünkbe jut százféle dolog, amit képtelenek vagyunk megtenni. Pl. valami fizikai erőfeszítés, amely emberfölötti erőt igényel. Vagy gondolunk valamilyen nagy szellemi teljesítményre, amely messze felülhaladja képességünket. Így azután ezek a szavak gyötrelemmé lesznek számunkra vigasztalás helyett.
Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet... (Lk 24,33)
Ez a két tanítvány tehát még abban az órában indult vissza Emmausból Jeruzsálembe, hogy vigye az örömhírt: Krisztus feltámadt. Néhány óra különbséggel ugyanazon az úton, ugyanaz a két ember - de mennyire más lélekkel!
"Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba" (Zsolt 16,10).
Ez az Ige Jézus Krisztusban beteljesedett, de áttételesen érvényes mindenkire, aki Krisztusban van. Lelkünk nem marad az elválás állapotában, és testünk, noha elenyészik, újra feltámad. Ezúttal azonban olvasóim figyelmét inkább ezen Ige tágabb jelentésére szeretném felhívni.