Ez a két tanítvány tehát még abban az órában indult vissza Emmausból Jeruzsálembe, hogy vigye az örömhírt: Krisztus feltámadt. Néhány óra különbséggel ugyanazon az úton, ugyanaz a két ember - de mennyire más lélekkel!

Ez az Ige Jézus Krisztusban beteljesedett, de áttételesen érvényes mindenkire, aki Krisztusban van. Lelkünk nem marad az elválás állapotában, és testünk, noha elenyészik, újra feltámad. Ezúttal azonban olvasóim figyelmét inkább ezen Ige tágabb jelentésére szeretném felhívni.

Minden négy évben csak egyszer virrad ránk ez a nap. Ó, bárcsak négyszeres áldást hozna! Mind ez ideig Isten jósága és szeretete mint két testőr kísért minket napról napra. E kettő alkotta a hátvédet, míg a kegyelem volt az elővédünk. Ez a rendkívüli nap is egyike életünk napjainak, tehát a két testőr velünk lesz ma is. A jóság, hogy gondoskodjék arról, amire szükségünk van, a szeretet, hogy elfedezze bűneinket. Ők kísérjék lépteinket ma és mindennap, míg egyszer majd több nap nem virrad ránk.

Józsué nemcsak a tettek embere volt; hanem ő olyan ember, akinek szoros közössége volt Istennel. Ma áttekintjük közösségét Istennel és hitét Istenben.

Zsoltárok 72,16-20