Amikor Isten szentségéről beszélünk, ezen azt értjük, hogy Ő tökéletes gondolataiban, cselekedeteiben, indítékaiban és minden más vonatkozásban. Tökéletesen mentes a bűntől és a tisztátalanságtól. Nem is lehet más, mint tiszta. A Szentírás gazdag az Ő szentségéről való bizonyságtételben. Íme, néhány példa erre:

Nincs nehezebb, mint kérni. Kívánkozunk és vágyódunk, emésztjük magunkat és szenvedünk, de csak akkor kérünk, ha a legvégsőkig jutottunk. Amit nem érzünk valóságnak, az indít minket a kérésre. Kértél-e már valaha belső szegénységed mélységéből? "Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől..." (Jak 1,5), de bizonyosodj meg arról, hogy nincs bölcsességed. A szellemi valóságba nem juthatsz fel bármikor, amikor akarsz.

Az úgynevezett „Főpapi imádság"-ában kétszer könyörög az Úr Jézus azért, hogy az övéi egyek legyenek (21. és 23. v.). Ezzel az egységért való könyörgéssel éltek vissza az ökumenikus mozgalom bibliai megalapozásánál. E mozgalom a - névleg - keresztyén egyházak szervezett nagy egysége. Sajnos, ezt az ökumenikus egységet azáltal érték el, hogy a keresztyénség nagy, alapvető igazságait vagy teljesen feladták, vagy pedig átértelmezték.

Ez a világ az Újszövetségben mint istenellenes birodalom mutatkozik be. Uralkodója a Sátán, akinek alattvalói a hitetlenek. Ez az ország „a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élettel való kérkedés" által gyakorolja vonzerejét az emberekre. Olyan társadalom ez, amelyben az ember Isten nélkül akar boldog lenni, és amelyben Krisztus neve nem kedves. Dr. Gleason L. Archer mondja, hogy a világ a lázadás, az önzés és az Isten iránti ellenségeskedés szervezett rendszere, amelyben az emberi nemet az Istennel szemben való ellenszegülés jellemzi.

Isten az Ő parancsait Fiának bennünk lévő életéhez intézi. Ebből következik, hogy nehezek az Ő parancsai annak az emberi természetnek, amelyben az Ő Fia kiábrázolódott. Amint azonban engedelmeskedünk, csodálatosan könnyűvé válnak.

Nem kell valakinek név szerint ismertnek lennie ahhoz, hogy nagy tetteket vigyen véghez Isten ügyéért. Ellenkezőleg, a Bibliában találunk nem egy olyan személyt, aki halhatatlan hírnevet szerzett magának, holott még a nevét sem tudjuk.

Itt van például az a három férfi, akik Dávidnak vizet hoztak a betlehemi kútból (2Sám 23,13-17). Dávid ebben a cselekedetükben az odaadás oly kiváló példáját látta, hogy nem is akarta meginni a vizet, hanem italáldozatként a földre öntötte. A hősök neve azonban ismeretlen maradt

A Biblia tele van példákkal arról, milyen csodálatosan gondoskodik Isten az ő népéről. Izráel a negyvenévi pusztai vándorlása idején mennyei kenyeret evett (2Móz 16,4), kimeríthetetlen tartalékuk volt vízből (1Kor 10,4), és Isten ellátta őket elnyűhetetlen saruval (5Móz 29,3-4).

A keresztyén magatartás egyik nagy kérdése, hogy az valóban Istent dicsőíti-e? Magatartásunkat általában annak a kérdésnek az alapján szoktuk megvizsgálni: „Vajon nem ártalmas-e az valamiképpen?" Pedig nem erről van szó. A kérdésnek így kell szólnia: „Isten dicsőségére való?"

Mielőtt bármibe belefognánk, hajtsuk meg fejünket, és kérjük az Urat, hogy dicsőítse meg magát abban, amit most tenni készülünk. S ha ez nem dicsőítheti Istent, akkor inkább hagyjuk el.