„Köszöntenek titeket az összes szentek, mindenek felett pedig a császári udvarból valók" (Fil 4,22).

Ez a megjegyzés egy családfa névsorában olvasható. Különös közbeszúrás, különös ismertetőjegyük azoknak, akiket ott említ. Később megemlíti még: Istentől volt ez a harc.

Vannak emberek, akik gyakran menekülnek a jelen feladatai elől a múltba vagy a jövőbe. Nincsenek ott igazán, ahol vannak, mert az eszük már a következő feladaton jár. Vagy éppen elmerengenek a múlt dicsőségén, vagy bénítják őket a múlt kudarcai, s nem haladnak az éppen soron következő feladattal. Hiányzik a jelen az életükből. Halogatják a feladatok megoldását, vagy már ma cipelni akarják a holnap terhét is, aggóddalmaskodnak.

„Mint ismeretlenek és mégis ismeretesek, mint halálra váltak és íme élők, mint ostorozottak, de meg nem ölettek, mint bánkódók, de mindig örvendezők, mint szegények, de mégis sokakat meggazdagítók, mint akiknek semmijük sincs, de mégis minden az övék" (2Kor 6,9).

„Az Úrnak keze erős volt rajtam" (Ez 3,14).

Izmaelt elküldte az apja, lemondott róla az anyja, de felkarolta Isten. Miután Hágár lemondott életben maradásukról, megszólalt az Úr: „Ne félj, mert meghallotta Isten a fiú hangját..." Nem az asszony sírását, hanem a gyermek imádságát. Isten komolyan veszi a gyermekeket, emberszámba veszi őket, nem játékszernek vagy tehernek tekinti, mint olykor mi. És a kicsi imádsága magasabbra hatol, mint az anyja jajgatása. A „jaj, Istenem" nem feltétlenül imádság.

A hajléktalanná vált Hágár és Izmael mennek a pusztában, és egyszerre csak elfogy az otthonról hozott víz. Nincs semmi esély arra, hogy találnak utánpótlást. Letette hát gyermekét egy bokor alá, ő pedig elment messzebb, hogy ne lássa, amikor meghal a gyermek.

Sokaknak ismerős ez: elfogy a türelmünk, a fantáziánk, talán még az életkedvünk is, és ott állunk egy nem várt helyzetben tehetetlenül a gyermekünk mellett. Víz kellene, de nincs. És nem lehet pótolni semmivel, csak az menthetné meg az életét.

„A Szellemet meg ne oltsátok" (1Tesz 5,19).

Mindegyikünknek valamilyen imádság által teljesíthető feladatra kellene várnia. Ha hűségesen végezzük, Ő újabbakat bíz ránk. Ha nincs több imádságban hordozandó megbízatásunk, annak egyedüli oka, ha elhanyagoltuk az Istentől már kapottak teljesítését. Tegyük le terhünket imádságban, és Isten azzal fog jutalmazni, hogy új és nagyobb felelősséggel járó feladatot bíz ránk.