Könnyen felháborodunk, ha megzavarnak bennünket valamilyen munkánkban. Elpirulok, ha arra gondolok, milyen gyakran bosszankodtam váratlan következmények miatt, amelyek megakadályoztak egy magam elé tűzött feladat elvégzésében. Talán éppen írtam valamit, és a szavak csak úgy áradtak a tollam alól. És akkor hirtelen csöngött a telefon, vagy valaki az ajtóm előtt állt, hogy tanácsot vagy lelkigondozói segítsé- get kérjen. Az efféle zavarást nagyon nem szívesen vettem.

Az a kegyelem, amit tegnapra kaptál, nem elég a mai napra. A kegyelem Isten túláradó jósága; mindig számíthatsz arra, hogy a kegyelem itt van, és hogy meríthetsz belőle. "Sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban" (4): azaz minden olyan helyzetben, amikor a türelmünk van próbára téve. Nem mulasztod-e el, hogy ilyenkor megragadd az Isten kegyelmét? Azt mondod: "Ó, jól van, most nincs rá szükségem." Nem arról van szó, hogy imádkozol-e, vagy Istent segítségül hívod-e, hanem arról, hogy az Ő kegyelmét elfogadod-e most!

Ha szent vagyok, nem azt kell kérnem, hogy kerüljem el a szenvedéseket és a nehézségeket, hanem azt, hogy a szenvedés tüzében megőrizhessem magam úgy, ahogy Isten teremtett. Urunk megtalálta önmagát a szenvedések tüzében. Megmenekült, de nem attól az órától, hanem abból az órából.

Absolon apjának, Dávidnak jajveszékelése olyan hívő fájdalmát tükrözi, akik hitre nem jutott rokonaikat siratják, akikért éveken át imádkoztak. Van-e erre a fájdalomra balzsamolaj Gileádban (Jer 8,22)? Hogyan kell az ilyen esetet fogadnunk az Írás szerint?

Az élet minden baja onnan ered, hogy nem nyugodtunk bele abba, hogy van bűn. Beszélhetsz az emberi természet nemességéről, de az emberi természetet átjárja valami, ami szemébe nevet minden eszményednek. Ha vonakodsz elismerni, hogy az emberben gonoszság és önzés, valami kétségtelenül rosszindulatú és gonosz lakik, akkor - ahelyett, hogy belenyugodnál, hogy ez ellened támad - megalkuszol vele és kijelented, hogy nincs értelme küzdeni ellene. Tekintetbe vetted-e a "sötétségnek ezt az óráját és hatalmát", vagy a bűnt önmagadban kizártnak tartod?

A gyermekek halála mindig különösen súlyos próbát jelent Isten népe hite számára, és fontos, hogy szilárd bibliai alapunk legyen, amelyhez ilyen időben ragaszkodni tudunk.

Hogyan fogadjuk azt, ha valamelyik szerettünk meghal az Úrban? Egyesek ilyenkor érzelmileg összeomlanak. Mások viszont, noha ők is gyászolnak, hősiesen el tudják hordozni a fájdalmukat. Mindez attól függ, milyen mélyen gyökereztünk meg Istenben, és milyen mértékben ragaszkodunk hitünk nagy igazságaihoz.

Mi nem ismerjük úgy a fájdalmat, ahogy a mi Urunk ismerte; eltűrjük a fájdalmakat, átesünk rajtuk, de közelről nem ismerjük. Életünk kezdetén nem békülünk meg magunkban a bűn tényével. Ésszerűen nézzük az életet és azt állítjuk, hogy aki vigyáz az ösztöneire és neveli magát, az élhet olyan életet, ami lassan-lassan belenő az Istennel való életbe. De előre haladva rájövünk, hogy van bennünk valami, amit kifelejtettünk számításunkból - a bűn, és ez felborítja minden tervünket. A bűn a dolgok alapját zavarossá tette, nem ésszerűvé.