Hogyan fogadjuk azt, ha valamelyik szerettünk meghal az Úrban? Egyesek ilyenkor érzelmileg összeomlanak. Mások viszont, noha ők is gyászolnak, hősiesen el tudják hordozni a fájdalmukat. Mindez attól függ, milyen mélyen gyökereztünk meg Istenben, és milyen mértékben ragaszkodunk hitünk nagy igazságaihoz.

Mi nem ismerjük úgy a fájdalmat, ahogy a mi Urunk ismerte; eltűrjük a fájdalmakat, átesünk rajtuk, de közelről nem ismerjük. Életünk kezdetén nem békülünk meg magunkban a bűn tényével. Ésszerűen nézzük az életet és azt állítjuk, hogy aki vigyáz az ösztöneire és neveli magát, az élhet olyan életet, ami lassan-lassan belenő az Istennel való életbe. De előre haladva rájövünk, hogy van bennünk valami, amit kifelejtettünk számításunkból - a bűn, és ez felborítja minden tervünket. A bűn a dolgok alapját zavarossá tette, nem ésszerűvé.

Olykor az az érzésünk, hogy sok keresztyén hajlamos arra, hogy minden rövid életű divatos áramlatnak és tanításnak behódoljon. John Blanchart beszél két kirándulóbusz vezetőiről, akik összehasonlítják útinaplójukat. Amikor az egyik elmondja, hogy nemrég az autóbusza tele volt keresztyénekkel, a másik azt kérdezi: „Igazán? Mit hisznek ezek?" Mire a másik így felel: „Mindazt, amit elmesélek nekik!"

Ez a kijelentés nem valami bizonytalan feltételezés, hanem Isten örök törvénye. Amilyen ítélettel ítélsz, ugyanolyannal ítélnek meg téged. Különbség van bosszú és visszafizetés között. Jézus azt mondja, hogy az élet törvénye a visszafizetés - "amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek". Ha éles ésszel kitaláltad más hibáját, emlékezz rá: éppen ezzel a mértékkel mérnek téged is. Az élet azzal a pénzzel fizet vissza, amivel te fizetsz. Ez a törvény kihat mindenre -Isten trónjától lefelé (Zsolt 18,25-26).

Mit várhat a keresztyén feleség a férjétől? Elsősorban annak szellemi életére figyel, nem pedig külső megjelenésére.

Legyen Isten embere, aki elsősorban Isten országát és az Ő igazságát keresi. Életének célja az Úr szolgálata, és a felelősség hordozása a helyi gyülekezetben. Otthon legyen a család „papja", aki gondoskodik az imádságról és bibliatanulmányozásról. Legyen a hívő ember példaképe!

Ez a férfi elfogadja Istentől kapott helyzetét, mint a ház feje - de nem zsarnok!

Milyen jogon válunk "királyi papsággá"? A váltság jogán. Felkészültünk-e arra, hogy önmagunkkal nem törődve elkezdjük az imádság papi szolgálatát? A folytonos tépelődés bensőnkben, hogy lássuk, olyanok vagyunk-e már, amilyennek lennünk kellene, csak beteges, énközpontú keresztyénséget hoz létre, nem Isten gyermekének erőteljes, egyszerű életét. Ha nem jutunk helyes viszonyba Istennel, akkor hajszál híján ezt mondjuk: "Ó, milyen csodálatos győzelmet éltem át." Ez nem a váltság csodájának ismertetőjele.

Sehol sem található az Újszövetségben panaszos, maga körül forgó, beteges imádság, amely mindenáron bizonygatni igyekszik, hogy "nekem van igazam". Maga az a tény, hogy igazolni próbálom magam Isten előtt, mutatja, hogy a váltság ellen lázadozom: "Uram, megtisztítom a szívemet, ha meghallgatsz; becsületesen élek, ha megsegítesz." Én nem tudok rendbe jönni Istennel, nem tudom az életemet tökéletessé tenni: csak akkor jöhetek rendbe Istennel, ha az Úr Jézus Krisztus váltságát ingyen ajándékként elfogadom. Elég alázatos vagyok-e, hogy elfogadjam?

Mik azok a tulajdonságok, amiket a keresztyén férj feleségében látni kíván? A következőkben megkíséreljük felsorolni őket. Remélhetőleg senki sem gondolja, hogy egyetlen asszonyban mindezek megtalálhatók.

Először is legyen istenfélő - olyan, aki nemcsak újonnan született, hanem krisztusi érzületű is. Életében az első helyet Krisztus foglalja el. Imádkozó asszony, aki cselekvően szolgálja az Urat. Erős keresztyén jellemű és becsületes, akit férje szellemileg tisztelni tud, s aki szintén tiszteli a férjét.