Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
"Íme, eljő a felhőkkel" (Jel 1,7).
A Biblia a felhőket mindig Istennel hozza kapcsolatba. A felhő az a gond, az a fájdalom vagy gondviselésszerű esemény személyes életem körén belül vagy kívül, ami miatt bizonytalannak tűnik, vajon igazán uralkodik-e Isten. És éppen ezek közt a felhők között tanít Isten Szent Szelleme arra, hogy hitben járjunk. Ha nem lennének felhőink, nem lenne hitünk sem. "A felhő Atyánk lábanyomában a por." Éppen a felhő jelzi, hogy Ő itt van. Micsoda meglepő felfedezés megtudni, hogy a szenvedés, gond, fájdalmas veszteség olyan felhők, amik Istennel együtt járnak.
„A bűnöst kellett segítened, és az Úr gyűlölőit szeretned? Ezért szállt rád az Úr haragja." 2Krónika 19,2
Jósáfát király az istentelen Aháb királlyal szövetkezett a Szíria elleni háborúban. Szentségtelen volt ez a szövetség, amely csaknem a király életébe került. A szírek azt hitték Jósáfátról, hogy ő Aháb, és már csaknem megölték, amikor észrevették tévedésüket.
Noha Jósáfát megmenekült a haláltól, nem kerülte el a szigorú megrovást Jéhu próféta részéről. Isten haragszik, ha az övéi az istentelenekkel működnek együtt, és azokat szeretik, akik Őt gyűlölik.
"És mindjárt meghagyta tanítványainak, hogy szálljanak hajóra és menjenek át előtte a túlsó partra..." (Mk 6,45-52).
Hajlandók vagyunk azt képzelni, hogy Jézus Krisztus nagy sikerekhez vezet ha engedelmeskedünk abban, amit ránk bízott. Ne álmodozzunk sikerekről, mintha ez lenne Isten célja; lehet, hogy éppen az ellenkezője a célja. Azt gondoljuk, hogy Isten az általunk kívánt célba vezet minket, pedig nem. Egészen mellékes, hogy egy bizonyos célt elérünk-e vagy nem. Istennél az a cél, amit mi az események lefolyásának nevezünk.
„Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani." Ézsaiás 55,7
A bűnös fél, hogy Isten nem fogadja el őt. Az elbukott, de bűnbánatra kész ember kételkedik abban, hogy Isten valaha is el tudja-e felejteni vétkeit. Igeversünk azonban arra emlékeztet bennünket, hogy akik megtérnek az Úrhoz, azokat Ő teljes irgalommal és bűnbocsánattal fogadja.
„Csak ennyi vagy nekik: pajzán dalok énekese, akinek szép a hangja, és jól pengeti a lantot. Hallgatják a beszédedet, de nem aszerint élnek." Ezékiel 33,32
Iróniaként hat, hogy az Isten Igéje hirdetésénél a hallgatóság gyakran el van ragadtatva a prédikátortól, de nem az üzenettől, amely tőlük cselekvést követel.
Ez érvényes egyfelől a nyilvános igehirdetésekre. Az emberek csodálják a prédikátort. Emlékeznek tréfáira és illusztrációira. Dicsérik szónoki erejét, de amikor az engedelmességről van szó, mintha megbénultak volna. Immunisak minden cselekvésre szóló felhívással szemben. Mintha a kellemes hang narkotizálta volna őket.
"Ha valaki cselekedni akarja az Ő akaratát, megismerheti e tudományról (tanításról), vajjon Istentől van-e..." (Jn 7,17).
A szellemi megértésnek nem az értelem képzettsége, hanem az engedelmesség a feltétele. Amikor valaki tudományos ismeretre törekszik, akkor kíváncsi értelme vezeti; de ha Jézus tanításába kíván belelátni, ezt csak engedelmesség által érheti el. Amikor valami homályos előttem, bizonyos lehetek benne, hogy valamit nem akarok megtenni. Az értelmi dolgok területén a homály oka a tudatlanság; szellemi vonalon a sötétség oka az, hogy nem engedelmeskedem.
"...a szívből származnak..." (Mt 15,18-20).
Azzal kezdjük, hogy a tudatlanságunkban bízunk és elnevezzük ártatlanságnak; aztán ártatlanságunkba helyezzük bizodalmunkat és elnevezzük tisztaságnak; mikor aztán Urunk éles kijelentéseit halljuk, vállat vonva mondjuk: "Soha nem éreztem a szívemben semmit ezekből a borzalmas dolgokból." Rossz néven vesszük, hogy Jézus Krisztus leleplezi ezeket a dolgokat. - Vagy Jézus Krisztus a legfőbb tekintély az ember szíve felett, vagy arra sem érdemes, hogy figyelemre méltassuk.
„Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával, és így az embernek ellensége lesz a háza népe". Máté 10,35-36
Az Úr itt nem eljövetelének közvetlen céljáról beszél, hanem annak szinte kikerülhetetlen következményéről. Azt mondja ezzel, hogy akik Őt követik, azok számíthatnak arra, hogy dühös ellenségeskedés veszi körül őket rokonaik és ismerőseik részéről. Ilyen értelemben véve nem azért jött, hogy békességet hozzon, hanem kardot (34. v.).