Ha az evangélium hirdetésénél az üdvösség útjára vonatkozó ismereteddel helyettesíted az evangélium hatalmába vetett bizalmat, ezzel megakadályozod, hogy az emberek megtalálják a szellemi valóságot. Jól vigyázz, hogy míg az üdvösség útjáról szóló ismeretedet hirdeted, te magad hiteddel Istenben gyökerezz és Őrá építs! Ne bízz abban, milyen világosan magyarázol, hanem úgy mondd el, hogy közben te magad a Szent Szellemre hagyatkozzál! Bízd rá magad Isten megmentő hatalmának bizonyosságára és Ő a saját életét fogja megteremteni hallgatóid lelkében.

Csapdába ejt, ha azt gondoljuk, hogy Isten tökéletes mintaképpé akar tenni és rajtunk megmutatni, mit tehet Ő. Istennek az a szándéka, hogy eggyé tegyen minket Önmagával. Egyes hívő mozgalmak hajlanak arra, hogy hangsúlyozzák: Isten a szentség példányait formálja ki belőlünk, aztán betesz múzeumába. Mihelyt így képzeled el a személyes szentséget, már nem Isten van életed középpontjában, hanem te, magad, az, hogy a te életed mit mutathat fel Istenből.

Az éneklés itt szoros kapcsolatban áll a Szent Szellemmel való megtöltekezéssel, mintha ennek természetes következménye lenne, hogy az ember énekel. Talán ezért is van az, hogy a történelemben szinte minden nagy ébredést éneklés kísért.

Az erkölcsi törvény nem veszi figyelembe gyarló emberi voltunkat, nincs tekintettel örökölt hajlamainkra és gyengeségeinkre. Megköveteli, hogy teljesen erkölcsösek legyünk. A törvény soha nem változik, a legnemesebbtől és a leggyengébbtől is ugyanazt követeli. Az Istentől rendelt törvény nem változik sem a nemesebb, sem a gyengébb emberrel szemben. Nem mentegeti mulasztásainkat, ugyanaz marad minden időben és az örökkévalóságban is. Ha erre nem ébredünk rá, azért van, mert nem vagyunk elevenek. Amint megelevenedünk, látjuk, hogy az életünk kész tragédia.

Amikor híre kelt, hogy Izráel valamelyik városának a népe elhagyta Istent, és bálványokat imádott, akkor a dolgot először alaposan ki kellett vizsgálni, és csak azután indulhatott meg a büntető eljárás.

Nekünk is elővigyázatosaknak kell lennünk, ha fülünkbe jut valamiféle hír vagy pletyka. A hírt hatszoros próba alá kell vetnünk: csak hallomásból értesültem a dologról? Utánajártam személyesen is? Végeztem a dologban kutatást? Pontosan és alaposan kérdezősködtem? Igaz a dolog? Megtörtént?

Meggyalázza a Teremtőt az a mód, ahogyan mi tehetetlenségünkről beszélünk. Elégtelen voltunk siratása Istent szidalmazza, mert azt jelenti, hogy nem vesz tudomást rólunk. Váljék szokásoddá annak a begyakorlása, hogy Isten előtt megvizsgálod mindazt, ami emberek előtt olyan alázatosnak hangzik és akkor ijedten rájössz, milyen vakmerően szemtelenek az ilyen megállapítások.

Ha valaki csak felületesen olvassa el ezeket a verseket, könnyen arra a meggyőződésre jut, hogy a kettő között ellentmondás van. Az elsőben arról van szó, hogy segítsünk egymásnak a teher hordozásában, a másodikban viszont arról, hogy kinek-kinek egyedül kell hordoznia a maga terhét.

János evangéliumának 5. fejezetében az Úr Jézus kétszer is elmondja, hogy önmagától nem tehet semmit. A 19. versben így szól: „Bizony, bizony, mondom néktek: a Fiú önmagától semmit sem tehet...", és itt, a 30. versben még egyszer fölmerül ez a gondolat.