Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
„Vegyétek azért a szívetekre és lelketekre ezeket az Igéket, kössétek jelül a kezetekre, és legyenek fejdíszként a homlokotokon." 5Mózes 11,18
Mai igeversünk üzenete csak úgy teljes, ha hozzávesszük a következő három verset is:
„Tanítsátok meg ezeket a fiaitoknak is, beszélj róluk, ha otthon vagy és ha úton jársz, ha lefekszel és ha felkelsz. Írd fel azokat házad ajtófélfáira és kapuidra, hogy hosszú ideig éljetek, és éljenek fiaitok is azon a földön, amelyről megesküdött az Úr atyáitoknak, hogy nekik adja, míg csak ég lesz a föld fölött." 5Móz 11:19-21
"...maguk mellé vették, és még alaposabban megmagyarázták neki az Isten útját." Cselekedetek 18,26b
Amikor másoknak beszélünk az üdvösség útjáról, rendkívül fontos, hogy a magyarázatunk világos és érthető legyen. Kerülnünk kell mindazt, ami összezavarhatná őket. Hiszen az emberek általában úgyis elég zavartak, mert Sátán, a világ istene, megvakította őket (lásd 2Kor 4,4).
"Ábrahámnak két fia volt, az egyik a szolgálótól, a másik a szabad asszonytól" (Gal 4,22).
A Galatákhoz írt levelében Pál nem a bűnnel foglalkozik, hanem azzal, milyen viszonyban van egymással a szellemi és a természeti. A természeti életnek szellemivé kell válnia azáltal, hogy odaáldozzuk, különben szörnyű hasadás áll be az életünkben. Miért rendelkezett Isten úgy, hogy a természetit fel kell áldozni? Nem rendelkezés ez, hanem az Ő beleegyező akarata. Az Ő rendelése az volt, hogy a természeti élet engedelmesség által formálódjék szellemivé. A bűn miatt kell a természetit odaáldoznunk.
„De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által." 1Koríntus 15,57
Nincs teremtmény, aki felmérhetné, milyen nagy volt az a győzelem, amit az Úr Jézus vívott ki a golgotai kereszten. Legyőzte a világot (lásd Jn 16,33). Megítélte a Sátánt, e világ fejedelmét (lásd Jn 16,11). Győzelmet aratott a fejedelemségek és hatalmasságok fölött (lásd Kol 2,15) és teljes diadalt a halál fölött (1Kor 15,54.55.57).
"Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt" (Gal 5,24).
A természeti élet nem bűnös. A bűnt kell megtagadnunk, hogy semmilyen formában ne legyen közünk a bűnhöz. A bűn a pokolhoz és az ördöghöz tartozik, én pedig, mint Isten gyermeke, a mennyé és Istené vagyok. Ebben az Igében nem a bűnnel való szakításról van szó, hanem a magamhoz való jogom, függetlenségem és önmagam igenlésének a feladásáról - ezen a fronton kell megvívnunk a harcot. Olyan dolgok ezek, amelyek a természeti oldalról nézve helyesek, nemesek és jók, de ezek tartanak vissza a legjobbtól, ami Istentől való.
"Mert egyetlen áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket" (Zsid 10,14).
Lábbal tiporjuk Isten Fiának vérét, ha azt képzeljük, hogy bűnbánatunkért kapunk bűnbocsánatot. Jézus Krisztus halála az egyetlen magyarázat Isten bocsánatára és bűnfelejtésének kifürkészhetetlen mélységére. Bűnbánatunk csak következménye annak, hogy személyes életünkben valóság lett az értünk történt megváltás. "Krisztus Jézus... lett nekünk bölcsességül és igazságul, szentségül és váltságul" (1Kor 1,30).
„Mivel nem ítélkeznek hamarosan a gonosz tettek fölött, azért van tele az embereknek a szíve gonosz törekvésekkel." Prédikátor 8,11
Miközben ezeket a sorokat írom, általános felháborodás hulláma söpör végig az USA-n a bűnesetek számának növekedése miatt. Az emberek rendet és igazságszolgáltatást követelnek. Úgy látszik, mintha törvényeink és bíróságaink még kedveznének is a bűnözőknek, miközben a bűnözés áldozatai kevés vagy semmilyen jóvátételt nem kapnak. A bírósági tárgyalások vég nélkül elhúzódnak, és a védőügyvéd gyakran még meg is nyeri a pert azzal, hogy fölfedez és kihasznál valamilyen „kisajtót" a törvényekben.
„...ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet." 1Korintus 13,13
A szeretet győztes hatalom a gyűlölettel, viszálykodással és önzéssel teli világban. El tudja érni azt, amire semmi más nem képes. A szeretet kedvességgel viszonozza a rossz bánásmódot. Sőt, aki szeret, az kegyelmet kér saját gyilkosa számára is. Önzetlenül cselekszik, még ha körülötte mindenki jogainak érvényesítéséért küzd is. Elajándékozza önmagát, amikor már semmi mást nem tud adni.