Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
"Nekem pedig ne legyen másban dicsekedésem, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében" (Gal 6,14).
Az újjászületett ember eleinte nem látja az összefüggéseket. Érzései rendezetlenül kavarognak, a külső dolgok mozzanatai között nem lát összefüggést. Pál apostol mindenben mély, szoros összefüggéseket látott, ezért külső élete is változhatott anélkül, hogy ez elkedvetlenítette volna, mert nála minden Istenre volt alapozva, benne gyökerezett. Krisztus keresztje az alapja ezeknek a szellemi összefüggéseknek. A legtöbben azért nem vagyunk szellemileg rendezettek, mert a dolgok külső rendezettsége jobban érdekel, mint a belső.
"Íme, mint a szolgák szemei uruk kezére, ...úgy néznek szemeink az Úrra, a mi Istenünkre" (Zsolt 123,2).
Ez a vers leírja, milyen a teljes ráhagyatkozás Istenre. Mint ahogyan a szolgák szeme mesterük kezére néz, úgy nyugszik meg a mi szemünk Urunk kezén és így ismerjük fel az Úr karját (Ézs 53,1). Szellemileg léket kapunk, ha tekintetünket levesszük Őróla. A hajótörést nem annyira külső nehézségek okozzák, inkább a képzelődésünk. A kelleténél jobban nyújtózkodtunk, lábujjhegyre állva próbáltunk Istenhez hasonlóvá lenni, ahelyett hogy alázatos emberek maradtunk volna. A valóságban pedig mégsem tudunk eléggé igyekezni.
„Akkor átkozódni és esküdözni kezdett." Máté 26,74
Egy püspök egyedül sétálgatott kertjében, és magában végiggondolta az elmúlt hét eseményeit. Mikor eszébe jutott egy rendkívül kínos élménye, hirtelen hosszan tartó és durva szitkozódásban tört ki. Gyülekezetének egyik tagja, aki éppen akkor ment el a kert magas kerítése mellett az utcán, meghallotta püspökének szavait, és még a lélegzete is elállott tőle.
"Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk, mert igen elteltünk gyalázattal" (Zsolt 123,3).
Nem elsősorban attól kell tartanunk, hogy Istenben való hitünk károsodik, hanem attól, hogy belső állapotunk kárt szenved. "Őrizzétek meg azért lelketeket és ne csalárdkodjatok" (Mal 2,16). Lelki-szellemi alkatunknak félelmetes hatásai vannak. Ez az az ellenség, amely bensőnkbe hatol és eltéríti gondolkozásunkat Istentől. Van olyan kedélyállapot, amelyet nem szabadna megtűrnünk magunkban.
„De a hűtlenek útja saját romlásukat okozza." Példabeszédek 13,15b
Ha még szükség volna annak bizonyítására, hogy a hűtlenek útja nehéz és saját romlásukat okozza, akkor csak fognunk kell egy napilapot, s ott bőven találunk erre példákat. Egyszer kipróbáltam ezt, és a következőt találtam:
Egy náci háborús bűnös, aki 35 éven át rejtőzött Dél-Amerikában, és nem fogták el, most öngyilkosságot követett el. Az elítéltetésétől és az esetleges kivégzéstől való félelem elviselhetetlenné tette számára az életet.
"Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére cselekedjetek" (1Kor 10,31).
Ne engedd meg magadnak a gondolatot, hogy az élet felszínén levő dolgokat nem Isten rendelte el. Azok ugyanúgy Istentől valók, mint a mély dolgok. Nem az Istennek átadott szíved veti meg azt, hogy természetesen élj, hanem az a vágyad, hogy másokban ezt a benyomást keltsd: te nem vagy felszínes. Ez biztos jele szellemi önhittségednek. Vigyázz, nehogy megvetés támadjon benned - mindig erről az oldalról jön -, és élő szemrehányásként járj a többiek közt, mert ők természetesebbek mint te. Őrizkedj attól, hogy mély embernek tüntesd fel magad.