Mindnyájunkat fenyeget az a veszély, hogy a szüleink iránti szeretetet megelőzi valami, ami miatt nem tudunk velük igazán törődni, s elvárjuk, hogy ezt értsék is meg. A diák azt mondja: tanulnia kell, nem tud részt venni a családi tennivalókban. A pályakezdő sem ér rá az öregek régi történeteit hallgatni. A szerelem sok időt vesz igénybe, a kisgyerekek házhoz kötnek, nem tudjuk a szülőket látogatni, írni sincs időnk nekik. Aztán mi magunk is öregszünk, és fárasztanak a még idősebbek.

Ők persze segítsenek kapcsolataikkal, pénzükkel, maradék erejükkel! Mindenre szükségünk van.

„Akik Őreá néznek, azok felvidulnak és arcuk meg nem pirul" (Zsolt 34,6).

„És mindent az Ő lábai alá vetett, és Őt tette a Gyülekezet mindenek felett való fejévé. A Gyülekezet pedig az Ő Teste, amely telve van Vele, aki mindent betölt mindenekkel" (Ef 1,22-23).

Sámson szülei őszintén bevallották: nem tudnak gyermeket nevelni. Ez sok szülő tapasztalata: sok mindenre utólag jövünk rá, sok helyzetben tanácstalanok vagyunk, sok olyan hatás éri gyermekeinket, amiket nem tudunk ellensúlyozni. Amit mi szeretnénk, az nem kell nekik, ami után ők futnak, attól féltjük őket. Olyan hamar kikerülnek a kezünk alól, s nem tudjuk pótolni, amit elmulasztottunk.

A gyermeket váró, gyermeket nevelő szülők jellegzetes típusai:

Az aggódó szülő így gondolkodik: jaj, mennyi veszély leselkedik rád, gyermekem. Gonosz világba érkezel, rajtunk kívül senkire sem számíthatsz, de mi sem tudunk mindentől megóvni. Annyi mindennek ki vagy szolgáltatva. Ki fog vigyázni rád?

„Megismerte Péter hangját, de örömében nem nyitotta ki a kaput, hanem bejutva hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt. Azok pedig így szóltak neki: »Elment az eszed!« " (Csel 12,14-15).

„Mikor eljön Ő, az igazság Szelleme, Ő majd elvezet titeket minden igazságra" (Jn 16,13).

Egy alkalommal Jézus nagyon szigorúan beszélt arról, hogy mi tesz valakit alkalmatlanná arra, hogy az ő tanítványa legyen. Három okot említett: