„Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja" (1Pt 1,3).

Ez a felkiáltás előfordul Péter írásaiban is, Páléiban is, és egyike azon megnyilatkozásoknak, melyek feltárják előttünk e férfiak szellemiségét. Mintegy bepillanthatunk mindkettőjükbe. Isten megengedi, hogy ez a személyes mozzanat is kifejezésre jusson az üzenetben, hiszen nemcsak az a kérdés, mit mondunk, hanem az is, kik vagyunk.

Gyönyörű ennek a samaritánusnak a példája! Az irgalmasság nem pillanatnyi lelkesedés, ezért tartósan, amíg csak szükség van rá, az áldozat mellett marad, utána is gondoskodik róla, nem sajnálja a pénzt sem, végül pedig csendben eltűnik.

„Hiszen jó dolgot cselekedett velem" (Mt 26,10).

Amikor visszatér az Úr, és mi színről-színre láthatjuk, bizonyosan minden kincsünket az Ő lábai elé szórjuk majd. De mit teszünk ma?

Az irgalmatlanság mindig felfedi mások sebét. Élvezettel beszél mások hibáiról, mulasztásairól, gyengeségeiről, bűneiről. Az irgalmasság elfedezi, betakarja azokat. A példázatbeli samáriai elsősegélyben részesíti a sebesültet. Az azonban, hogy olajat és bort használ ehhez, arra is utal, hogy kész volt áldozatot hozni érte. Ugyanis ezek a legdrágább árucikkek közé tartoztak.

„Amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyekben, és amit feloldoztok a földön, oldozva lesz a mennyekben" (Mt 18,18).

Miután az irgalmas samáriai meglátta az összevert embert, megállt és lehajolt hozzá. Mindkét mozdulat nehezünkre esik.

Az irgalmas samáriai példázatában (Lk 10,25-37) Jézus egészen gyakorlati módon tanít minket az irgalmasság mozdulataira. Vegyük ezeket sorra!

A Jeruzsálem-Jerikó útvonalon sok természetes barlang volt, ahol útonállók rejtőzhettek és magányos járókelőket támadhattak meg. Így történt ez a példázatban szereplő emberrel is. Őt is kifosztották és félholtra verve otthagyták az úton. Többen elhaladtak mellette, de nem segítettek. Arra ment egy samáriai, és noha az ő népe és a zsidók akkor gyűlölték egymást, mégis segített rajta.

„Kezeim munkáját csak bízzátok reám!" (Ézs 45,11).

Itt, az időben Isten sem szabad. Nem úgy mozgatja gyermekeit mint sakkfigurákat a táblán, hanem önmagát korlátozva, szabad választást engedett nekik. Tudatosan tette ezt, a végső eredmény ismeretében. Az örökkévaló múltban Isten akarata korlátlan volt, és nem létezett más akarat. Az örökkévaló jövőben szintén korlátlan hatalommal fog bírni, mert addigra győzelmet arat a szeretet, és az ember szabad akarata megegyezik az Ő akaratával. Ez az Isten dicsősége.