Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
„És imádkozott Anna: Örvendez az én szívem az Úrban" (1Sám 2,1).
Vegyétek fel az üdvösség sisakját is... (Ef 6,17)
Ha ütnek, mindenki a fejét védi legjobban. A harcban is védeni kell, mert az emelkedik ki leginkább. Isten egészen biztos védelmet kínál a benne hívőknek: az üdvösség sisakját.
„Mert Ő a mi békességünk, aki a két nemzetet eggyé tette, és lerontotta a közbevetett válaszfalat" (Ef 2,14).
Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. (Ef 6,16)
Van, aminek a valóságát úgy érzékeljük, hogy látjuk, másvalamit úgy, hogy halljuk, tapintjuk, s van, amiről csak másoktól értesülünk. Például a Himaláján kevesen jártunk, mégis elhisszük, melyek a legmagasabb csúcsai, s melyik hány méter magas. És van a valóságnak olyan része is, amit érzékszerveinkkel nem tudunk felfogni, mégis létezik. Istenről például annyit tudhatunk, amennyit ő a Bibliában elmondott magáról. A hit az az „érzékszervünk", amivel ezt komolyan vesszük. S aztán tapasztaljuk is, hogy mindez valóban igaz.
...felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. (Ef 6,15)
Jézus Krisztus követőinek sokat kell gyalogolniuk. Ő egyszer ezt mondta: Jer és kövess engem; utána ezt: Menjetek, hirdessétek az evangéliumot mindenkinek! És az út néha nagyon göröngyös, forró vagy tövises, éles kövekkel van borítva, aki mezítláb jár, könnyen megsérül. Vannak ilyen lesántult, mezítlábas keresztények, akik ülnek az út szélén, és magukat sajnálják, szedegetik a tüskéket a talpukból, és másoknak semmi hasznuk belőlük.
...felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját... (Ef 6,14)
Mi az Isten fegyverzete? Az Efézus 6,14-17 felsorolja, ismerjük meg és öltsük magunkra ezeket sorba!
Ezek a „fegyverek" az ige kardját kivéve mind védekezőeszközök. Jézus tanítványa nem támad, de megvédi magát és másokat.