„Hálát adok az istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által" (Róm 7,25).

„Ó én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem?" - hangzott Pál kétségbeesett kérdése. Azután, mintegy villámszerű megvilágosodás folytán hirtelen a fenti dicsőítő felkiáltásban tör ki.

A Jézusról szóló bizonyságtétel legfőbb akadálya, ha magunk sem hisszük igazán, amit mondanunk kellene. Ha úgy akarunk Isten szeretetéről beszélni, hogy mi sem ismerjük még azt, és nem abból élünk. Ilyenkor vizsgáljuk meg magunkat, mit hiszünk tulajdonképpen! Vegyük komolyan a bátorítást: hidd, amit hiszel!

„Mert tudjuk, hogy a törvény szellemi, de én testi vagyok, eladva a bűnnek" (Róm 7,14).

Jézus Krisztus azt ígérte, hogy a róla szóló hiteles bizonyságtétel végső alanya mindig ő lesz. Vagyis ő ad gondolatokat, szavakat és szeretetet küldötteinek, hogy helyesen tudják átadni a meghívást az embereknek.

Mi a tartalma annak, amit a hitvalló keresztényeknek hirdetniük kell? Jézus így határozta meg: az Isten országának evangéliuma. Ha lefordítjuk ezeket a kifejezéseket: az a jó hír, ami Isten királyi uralmáról szól.

Vagyis az a tény, hogy Isten uralkodik. Ő, aki létrehívta ezt a világot, nem hagyta magára, az általa teremtett törvények ma is működnek, erkölcsi törvényei érvényesek, ő mondja meg, mi jó és mi rossz, és nagy szeretetéből lehetővé tette az embernek, hogy visszatérjen az ő országába, vagyis uralma alá.

„Azért lett Hebron a Káleb öröksége, mert tökéletesen követte az Urat" (Józs 14,14).

„Gyorsan hozzátok ki a legszebb ruhát és adjátok rá!" (Lk 15,22).

Vannak, akik azt mondják, hogy a Jézus Krisztusról való tanúságtétel ma már nem időszerű, felesleges, haszontalan fáradozás, a 21. században másra van szükségük az embereknek. Az igehirdetés helyett valami társadalmilag hasznosabb tevékenységet kellene folytatniuk a hívőknek.