Régebbiek

Jézus emberi testét nem József nemzette, hanem a Szentlélek teremtő műve volt (Lk 1,35). Születése után azonban Máriának és Józsefnek több gyermeke született, a Mk 6,3 név szerint felsorolja őket. Tehát Jézusnak voltak féltestvérei.

„Nincs nekünk, csak öt kenyerünk és két halunk, hacsak el nem megyünk és eledelt nem veszünk ennek az egész népnek" (Lk 9,13).

„Mikor ezek szolgáltak az Úrnak és böjtöltek, így szólt a Szent Szellem: Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre én őket elhívtam" (Csel 13,2).

Egy zsinagógai elöljáró a súlyos beteg lányához hívta Jézust. Ő azonnal indult is, de a sok embertől csak lassan tudott haladni. Ráadásul meg is állt útközben, és ezt kérdezte: ki érintette a ruhámat?

Isten néhány jellemző tulajdonsága után foglalkozzunk most Jézus személyével! Kinek ismerjük meg őt az evangéliumok leírásából?

„Isten...vele együtt helyezett a mennyekbe a Krisztus Jézus által" (Ef 2,6).

Isten a népével kötött szövetség feltételéül szabta, hogy „ne legyen más istened rajtam kívül". Vagyis hitét és bizalmát a nép csak Istenbe vesse.

„Szeme olyan volt, mint a tűzláng, és lába hasonló volt a kemencében izzó aranyfényű érchez, hangja pedig olyan, mint sok víz zúgása" (Jel 1,14-15).

„Mélység mélységet hív elő" (Zsolt 42,8).

Izrael népe a pusztai vándorlás során megtapasztalta Isten gondviselő szeretetét, de még nem volt identitástudata. Márpedig fontos mindenkinek, hogy tudja, honnan jön, hova tart, kihez tartozik, és mi a feladata.

„Azt mondja az Úr, Izrael Istene, hogy sem a vékabeli liszt el nem fogy, sem a korsóbeli olaj meg nem kevesül" (1Kir 17,14).

Ha tovább követjük a pusztában vándorló nép életét, számos jelét látjuk Isten gondoskodó szeretetének. Adott nekik éveken át kenyér gyanánt mannát, húsnak fürjeket, víztelen helyeken is friss karsztvizet, ha pedig megtámadták őket, a túlerővel szemben is győzelmet.

„Egymás között mindnyájan öltözzétek fel az alázatosságot" (1Pt 5,5).

Visszatérő kérdés: mennyiben Isten munkája, és mennyiben a miénk az üdvösség? A vörös-tengeri átkelés története világos választ ad erre.

Amikor még nem volt a szava írásba foglalva, Isten a gondolataikon keresztül szólította meg az embereket. Számukra egyértelmű volt, hogy az, ami így vagy más módon eljutott a tudatukig, Isten szava.

„És ahányan csak érintették, meggyógyultak" (Mk 6,56).

„Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős" (2Kor 12,10).

Az emberek által kitalált úgynevezett istenek, a bálványok, némák. Az élő Isten viszont beszél. Mózes meg akarja nézni, hogyan lehetséges, hogy a csipkebokor ég, de nem ég el. S amikor közeledik hozzá, a saját nevét hallja. Ki van ott a pusztában rajta kívül?

„Minden szőlővesszőt, amely bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen" (Jn 15,2).

A nép még szolgasorban szenvedett, de Isten már készítette a szabadítást, és annak emberi eszközét is, Mózest.