Régebbiek

„Amit az ember vet, azt aratja is" (Gal 6,7).

Jézusnak ezt a példázatát sokan félreértik. Arról van itt szó, hogy egy sáfár (vagyonkezelő) sikkasztott, és emiatt elbocsátják. Megijed, mert „kapálni nem tud, koldulni szégyell", mit tegyen, hogy biztosítva legyen a jövője?

„Csendesedjetek el és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt" (Zsolt 46,11).

Ez alkalommal egészen szokatlan módon adott győzelmet Isten az ő népének. Miután böjtöltek és imádkoztak, Jósáfát „seregei" előtt mentek az énekes léviták „szent öltözetben", és dicsőítették az Urat, utánuk a nép. Velük szemben az ellenség.

Elhangzott Jósáfát király imádsága, a nagy gyülekezet csendben áll és vár. Mire? Az ellenség rohamosan közeledik. Nem kellene most már tenni valamit? Mégis mit? Akármit, de cselekedni kell. - Mi a hit magatartása?

„Levettetett a mi testvéreink vádolója, aki vádolta őket éjjel-nappal a mi Istenünk előtt" (Jel 12,10).

„Mert aki bement az Ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott munkáitól, mint Isten is a magáétól" (Zsid 4,10).

  Az ellenség tehát közeledik, védekezésre nincs se idő, se mód. Mit tesz ilyenkor egy felelős vezető és a nép? A nép összegyülekezett a jeruzsálemi templomba, a király pedig mindenki füle hallatára elmondott ott egy megrendítő imádságot.

Ez derült égből villámcsapás volt. A felderítők hozták a vészhírt, ráadásul olyan közel járt az ellenség, hogy már felkészülni sem lehetett a védekezésre, nem beszélve a nagy túlerőről.

„És lesz, hogy annak a férfiúnak vesszeje, akit kiválasztok, kihajt" (4Móz 17,5).

„De mi ez ennyi sok népnek?" (Jn 6,9).

Jósáfát épségben tért vissza Jeruzsálembe. Isten nagy csodája volt ez, ő mentette meg az életét. És mi fogadja? Eléje ment Jéhú próféta, és ezt mondta: az istentelennek kellett segítened? Nagyon haragszik rád az Úr! Úgy, mint Nátán Dávidnak, szemébe mondja bűnét.

„Ekkor Jézus vette a kenyereket" (Jn 6,11).

Lezajlott hát a csata, amitől Isten óvta a királyokat. Szörnyű vereség lett a vége, Aháb ottmaradt a harcmezőn, és Jósáfát is csak isteni csoda révén menekült meg.

Ez a szakasz a korábbi események hátterébe enged bepillantást. Isten itt mintegy felemeli a függönyt, és beláthatunk a mennybe. Kitűnik, hogy Mikeás valóban nem magától jövendölte, hogy elvesztik a háborút, hanem Isten döntött így, és ő adta tudtára ezt a prófétának.

„A jókedvű adakozót szereti az Isten" (2Kor 9,7).

„Titeket pedig kézen fogott az Úr, és kihozott titeket a vaskemencéből, Egyiptomból, hogy legyetek neki örökös népe" (5Móz 4,20).

Amikor Jósáfát megígérte Ahábnak, hogy részt vesz a tervezett csatában, rossz érzése támadt. A Szentlélek jelzi a hívőknek, ha engedetlenek. Nem így szokott ő dönteni, hanem megkérdezi előtte Istent. Most legalább utólag meg kellene ezt tenni.

Jósáfát élettörténete rámutat a hívő élet buktatóira és győzelmeire is. Ez a szakasz példa arra, hogyan eshet csapdába még Isten gyermeke is.

„Egy szamaritánus pedig, aki úton volt, hozzáérkezett, és mikor meglátta, könyörületességre indult" (Lk 10,33).