Régebbiek

Isten országának eljövetele a személyes életünkben akkor kezdődik, amikor egészen gyakorlati módon Isten akarata szerint kezdünk el élni.

„Termékeny fa József, termő ág a forrás mellett, ágazata meghaladja a kőfalat. Keserítik, lövöldözik és üldözik a nyilazók: De mereven marad kézíve, feszülten keze karjai" (1Móz 49,22-24).

Az Újszövetség eredeti görög nyelvén az ország szó azt jelenti: királyi uralom. Jézus tehát ebben a mondatban azt kéri: valósuljon meg Isten királyi uralma ezen a földön úgy, ahogyan a mennyben - vagyis teljesen, igazán. Hol valósul meg itt Isten királyi uralma?

"Mondta azért Ábrám Lótnak: Ne legyen versengés közöttem és közötted, se az én pásztoraim között és a te pásztoraid között; hiszen testvérek vagyunk. Avagy nincsen-é előtted mind az egész föld?" (1Móz 13,8).

A megszólítás után következik három te-kérés és három mi-kérés. Ez is azt jelzi, hogy az imádság központja Isten, és nem mi. Az a cél, hogy az imádság is őhozzá segítse közelebb az imádkozót, és nem az, hogy elsoroljuk neki kéréseinket.

„Ezek áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül" (Jel 14,4).

Láttuk, hogy az imádkozó hívő azzal a bizalommal szólíthatja meg Istent, ahogyan egy kisgyermek az apját. Jézus azonban azonnal hozzáteszi: ennek a bizalomnak mélységes tisztelettel kell párosulnia.

„De én örvendezni fogok az Úrban, és vigadok az én szabadító Istenemben" (Hab 3,18).

A Jézus Krisztustól tanult imádságot sokszor úgy mondjuk el, hogy oda se figyelünk. Vizsgáljuk meg néhány napon át, mit is jelentenek ennek az imádságnak a mondatai!

„Miért dühösködnek a pogányok és gondolnak hiábavalóságot a népek?" (Zsolt 2,1).

Amire nézünk, annak az erőterébe kerülünk. Aki a bajaira néz, annak mindig lesz oka keseregni, panaszkodni. Aki az ellenségeire néz, félni fog. Aki önmagára, az vérmérséklete szerint vagy elbizakodik, vagy elcsügged.

„Vigadozzanak a kegyesek tisztességben; ujjongjanak nyugvó helyükön!" (Zsolt 149,5).

Pál apostol ezt a biztatást a börtönből írta, ahol nélkülözött, fázott, barátai közül is többekben csalódott, s nem tudta, mi vár rá, egyre valószínűbb volt, hogy kivégzik Jézusért, a hitéért. És Filippibe írt levelében mégis többször említi, hogy örül.

„Nagy esőnek zúgása hallatszik" (1Kir 18,41).

Az embert nagyon meg tudja gyötörni, ha döntenie kell és tanácstalan, ha magára marad nehézségei között, ha bizonytalanná válik a jövője, ha úgy érzi, ki van szolgáltatva ismeretlen erőknek, s ha nem tudja, mi lesz vele, amikor meghal.

„Mert ha amikor ellenségei voltunk, megbékéltettünk Istennel az Ő Fiának halála által, sokkal inkább megmentetünk az Ő élete által, miután megbékéltettünk vele" (Róm 5,10).

Sokan panaszolják, hogy az öröm nagyon hamar múló ajándék. Tóth Árpád szép verse is erről szól: Az Öröm illan, ints neki, Még visszavillan szép szeme, Lágy hangja halkuló zene, S lebbennek szőke tincsei.

Így az év elején különösen is sokat jelent nekünk ez az ígéret. Közeledett a nép az Isten által megígért földhöz, és az Úr emlékeztette őket az Egyiptomban töltött időszakra.

„Asztalt terítesz nekem az én ellenségeim előtt, elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam" (Zsolt 23,5).

„Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok" (1Kor 15,10).