Az imádság nem készít fel nagyobb cselekedetekre, hanem az imádság maga a nagyobb cselekedet. Józan ésszel jó gyakorlatnak tekintjük az imádságot arra, hogy Istenért végzett munkánkhoz nagyobb erőt kapjunk. Jézus Krisztus tanítása szerint az imádság a megváltás csodájának hatása bennem, amely a megváltás csodáját hozza létre másokban is Isten hatalmából. Az imádság maradandó gyümölcsöket terem, de gondolj arra, hogy az imádság a Megváltó halálos küzdelmére, nem az én küzdelmemre épül. Csak a gyermek imádságai hallgattatnak meg, a bölcs emberé nem.

Gyakran áldozatot kell hoznunk Isten igazságáért, és késznek kell lennünk megfizetni érte az árat, akármi legyen is az. És ha egyszer megkaptuk az igazságot, akkor soha többé nem szabad elszakadnunk tőle.

A történelem különleges időiben Isten hirtelen számadást tartott az emberek fölött, hogy megmutassa nekik ítéletét az általuk elkövetett bűnök miatt. Nyilvánvaló, hogy Isten nem üti azonnal agyon az embereket a bűn elkövetése után. De bizonyos alkalmakkor világosan tudomására hozta az embernek, hogy istentelensége és igazságtalansága nem marad büntetés nélkül!

Isten szolgálatának kérdéseihez a kulcs Isten kezében van; ez a kulcs pedig az imádság, nem a munka. Nem az a munka, amit manapság annak tartanak, mert az sokszor kibújik az Istennel való szoros közösség alól. Az Istenért végzett munka problémáit nem a józan ész kulcsa nyitja fel, sem a gyógyászat, a civilizáció, a nevelés, sőt az evangélizáció kulcsa sem. Egyedül az imádság oldja meg ezeket a kérdéseket. "Kérjétek az aratás Urát!" Természetes ésszel az imádság nem alkalmazható, egyszerűen képtelenség.

Jézus Krisztus engesztelő áldozata a kulcs a missziói üzenethez. Krisztus művének akármelyik oldalát nézed is, pl. a gyógyítást, vagy a szabadítást és a megszentelést, mindegyik korlátozott. De: "Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét" (Jn 1,29) - ez már határtalan. A missziói üzenet Jézus Krisztusnak, mint bűneink kiengesztelőjének határtalan nagy jelentőségére mutat rá, és Isten országának a munkása az az ember, akit ez a kijelentés teljesen átjárt.

Ezt az eseményt sokan úgy értelmezték, mint az egyetlen lehetőség elszalasztását. Ez azt jelenti: Isten megajándékozta az embereket a Maga csodálatos látogatásával, nagyszerű alkalommal, ők azonban nem éltek ezzel, és hagyták, hogy kihasználatlanul elmúljék.

A missziói parancs alapja Jézus Krisztus tekintélye, nem pedig a pogányok (népek) rászorultsága. Hajlamosak vagyunk arra, hogy Urunkat úgy tekintsük, mint aki segítség az Istenért végzett vállalkozásainkban. Urunk teljhatalmú Úr a tanítványai felett. Ő nem mondja azt, hogy a pogányok elvesznek, ha mi nem megyünk közéjük. Egyszerűen ezt mondja: "Menjetek el és tanítsatok minden népet", menjetek, az én korlátlan hatalmam kijelentése alapján, tanítsatok és hirdessétek az Igét a velem való élő megtapasztalás alapján.

Gyakran idézzük ezt a verset anélkül, hogy arra gondolnánk, ez egy ígéretnek része, amelynek beteljesülése feltételekhez van kötve. Az előző versben ugyanis ezt olvassuk: „Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: Ha megtartjátok az én Igémet, valóban tanítványaim vagytok." És csak ezután következik az ígéret: „megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket". Más szavakkal: az igazság szabadító hatalma attól függ, hogy megtartjuk-e az Úr Igéjét.