Urunk nem volt sem ösztönös, sem hidegvérű, hanem csendes; nyugodt erő áradt belőle, amelyből soha nem lett fejvesztettség. Legtöbbünknél a vérmérséklet vonalán fejlődik ki keresztyén életünk és nem Isten vonalán. Az ösztönösség természeti életünk vonása, de Urunk mindig figyelmen kívül hagyta, mert hátráltatja a tanítvány életének növekedését. Figyeld meg, mennyire óv minket Isten Szelleme az ösztönösségtől. Amikor ösztöneinkben megállít, ostoba öntudatosságunkban azonnal igazolni akarjuk magunkat.

Napjainkban zavarba ejtően sok úttal, felekezettel és kultusszal találkozunk. És mégis: alapjában véve csak kétféle út létezik, és ezekről szól mai Igénk. Az egyik oldalon van a tágas kapu és a széles út, amelyen sokan járnak, és amely a pusztulásba visz. A másik oldalon viszont ott a szoros kapu és a keskeny út, amelyen csak kevesen járnak, amely azonban az életre visz. Valamennyi utat be lehet sorolni vagy az egyik, vagy a másik oldalra.

Betlehem Dávid szülővárosa volt. Ismerte annak minden utcáját, a piacteret és a kutat. Csakhogy most a filiszteusok tartották megszállva Betlehemet, Dávid pedig kénytelen volt Adullám barlangjában rejtőzködni. Mikor emberei közül hárman meghallották, hogy megszomjazott egy korty vízre Betlehem kútjából, áttörtek az ellenség őrszemein, és elhozták neki az áhított vizet. A szeretet és hűség e bátor tettétől Dávid annyira meghatódott, hogy nem akarta a vizet meginni, hanem kitöltötte az Úr elé italáldozatul.

Nem kérdés, hogy Isten kész-e engem megszentelni, de én akarom-e? Kész vagyok-e engedni, hogy megtegye bennem mindazt, ami lehetővé vált a megváltás által? Hajlandó vagyok-e megengedni Jézusnak, hogy szentségül legyen nekem és hogy élete nyilvánvalóvá legyen az én halandó testemben? Vigyázz, ne mondd: "Ó, úgy vágyódom a megszentelődésre!" Nem igaz! - Ne vágyódj, inkább tedd meg vágyódás helyett.

Ami lelkünk üdvösségét illeti, semmit nem tehetünk annak érdekében, hogy kiérdemeljük! Isten sohasem fog tartozni nekünk, mi pedig semmiképpen sem viszonozhatunk őneki semmit, mivel az üdvösség a kegyelem ajándéka.

Isten megajándékoz minket az örök élettel, mi pedig az üdvösséget hittel elfogadjuk. Azután hirdetjük az Úr nevét, azaz hálát adunk Neki, és dicsérjük őt kimondhatatlan ajándékáért!

Napjainkban az Úr Jézus Krisztus legnagyobb ellensége a gyakorlati munkáról alkotott olyan elgondolás, amely nem az Újszövetségből, hanem a világi gyakorlatból születik. Ebben felülkerekedik a szüntelen erőkifejtés és tevékenykedés, de nincs helye az elmélyült kapcsolatnak Istennel. Nem jó helyen van a hangsúly. Jézus azt mondta: "Az Isten országa nem szemmel láthatólag jön el, hanem az Isten országa tibennetek van" - titokzatosan, elrejtetten. A keresztyén munkások sokszor túlságosan a kirakatban élnek.

Amikor ezt az Igét olvassuk, úgy tűnik, mintha egy hencegő, felfuvalkodott ember szavai lennének. Talán meg is lepődtünk, hogy ilyen mondatokat találunk a Bibliában.

Urunk megmondta nekünk, hogyan bizonyul igaznak iránta való szeretetünk. "Szeretsz-e engem? ...Legeltesd az én juhaimat!" (Jn 21,17) - azaz az én mások iránti érdeklődésemmel azonosítsd magad, ne pedig engem akarj a magad érdekeltségének eszközévé tenni! Az 1Korintus 13,4-8 leírja ennek a szeretetnek a jellemző vonásait, így nyilatkozik meg Isten szeretete. Jézus iránti szeretetemet a gyakorlati élet próbálja ki, minden más csak érzelgős kegyes szólam.