DÁVIDNAK VALÓBAN KEGYELEMRE volt szüksége, hogy felülemelkedjen fivérének gúnyolódásán, 28. v., Saul hitetlenkedésén és zavaró beavatkozásán, 33. v., valamint Góliát megvetésén és átkozódásán, 42. v.-től. Ő is tudatában volt az ellenség nagyságának és erejének, 45. v. Góliát valóban harcedzett ember volt ifjúságától fogva, 4-7. v. Mit ér most Dávid botja, az az öt sima kövecske, a pásztortarisznya és a parittya? Egy kő azonban előkerül a tarisznyából, kirepül a parittyából, leteríti a hústest-tömeget, amely szembe merészkedett helyezkedni Isten népével és átkozta Isten felkentjét. Számunkra a biztonság „Isten minden fegyverében" van egyedül, Ef 6,13-18.
Miben tévedett Dávid kivételével mindenki ezen a napon? Bizonyára az ellenség gonoszsága nagyságának helytelen felbecsülésében. Mert Góliát arra építette cselekedetét, hogy gyalázattal illette „Izráel seregét", 10. v., a nép pedig így értette: „azért jött ki, hogy gyalázattal illesse Izráelt", 25. v. Dávid értékelése jóval messzebbre hatolt. Ő így gondolkodott: „kicsoda ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy gyalázattal illeti az élő Istennek seregét?", 26. v.
Jelentsen óriási értéket számodra, hogy kipróbálhatod Istenedet az élet mindennapi szükségleteiben. Dávid foglalkozására nézve pásztor volt, 15.34; vö. 16,11.19. Úgy fogadta ezt, mint Istentől származó megbízatást. Az élet mindennapi dolgaiban a hűséges Dávidból rettenthetetlen Dávid lett. Ura megszabadította „az oroszlánnak és a medvének kezéből", 37. v., ahogyan ő viszont „megszabadított" egy bárányt, 34-36. v. Mennyire megerősítette ez most. Számíthatott Istenre ebben a szorongató helyzetben is, mert „meg fog szabadítani engem a filiszteusnak kezéből is", 37. v.; vö. 45. v.-től. Rendíthetetlen hittel vallotta: „az Úré a had, és Ő titeket kezünkbe fog adni", 47. v. Istenre számíts minden helyzetben.
Istennek bölcsességéből a csatát egy ifjú kezdte el: „hogy tudja meg az egész föld, hogy van Izráelnek Istene", 46. v. A világ figyeli viselkedésünket feszült helyzetekben is, és kegyelemre van szükségünk, hogy az Övé legyen a dicsőség. De ugyanilyen fontos, ha nem még fontosabb, hogy „tudja meg ez az egész sokaság, hogy nem kard által és nem dárda által tart meg az Úr", 47. v. Nem vagyunk-e lassúak megtanulni, hogy „noha testben élünk, de nem test szerint vitézkedünk"? 2Kor 10,3-5.