Újszövetség

AZ ÚR elmondta a szőlőmunkások példázatát (Mt 20,1-15), hogy illusztrálja és megmagyarázza ezt a mondását: „Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők." A példázat lényege abban van, ahogyan a munkanap végén kifizették a munkabért (8. v.). A legrövidebb ideig dolgozók kapták meg először a bérüket. Amikor azok kerültek sorra a fizetésnél, akik tizenkétszer annyit dolgoztak, ugyanannyi fizetést kaptak - és nem voltak megelégedve (11-12. v.).

AZ A KÉRDÉS, amelyet a farizeusok feltettek, alkalmat adott arra, hogy az Úr elmondja a házassággal kapcsolatos tanát. Elfordult a törvénytől (5Móz 24,1-4), amely szívük keménysége miatt adatott. Visszautalt Isten eredeti szándékára, amely szerint egy férfi és egy nő egyesül, és eggyé válik az Ő szemében. Az Úr tehát visszaállította a házassági kötelék igazi jellegét. Ez a kötés feloldhatatlan a paráznaság rendkívüli esetétől eltekintve. A tanítványok kifejtették azt a nézetüket, hogy ha a házasság ennyire erős kötelék, akkor jobb sohasem kötni házasságot!

PÉTER FÉLBESZAKÍTOTTA az Urat, hogy egy bizonyos pontra nézve felvilágosítást kapjon (21. v.). Az Úr arról az eljárásról beszélt, amelyet akkor kell követni, ha egy keresztyén egy másik ellen vétkezik (15-17. v.). Arra utalt, hogy egy bűnbánó testvérnek meg kell bocsátani (15. v.). Péter azt akarta megtudni, hogy mit kell tenni akkor, ha a testvér másodszor is vétkezik, és ha harmadszor is? Hányszor kell a keresztyén embernek megbocsátania egy másiknak, mielőtt úgy döntene, hogy most már aztán elég? Péter úgy vélte, hogy hét eset talán már nem elfogadható (21.

AMIKOR a tanítványok azon vitatkoztak, hogy ki lesz a legnagyobb a királyságban, az Úr egy kis gyermeket állított elő, válaszának találó illusztrálásához (1-2. v.). Egy kisgyermeknél teljesen idegen a gőg, a dölyfösség és az önző ambíció. Az Úr figyelmeztette a tanítványokat, hogy hacsak gondolkodásuk irányvonala meg nem változik, és nem tanulnak bizalmat és alázatosságot egy gyermektől, sohasem kezdhetik el megtanulni, hogy mi a szabály Isten útján.

ISTEN MIND Jézus bemerítkezésekor, mind a megdicsőülés hegyén úgy nevezte meg Őt, hogy „szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm" (3,17; 17,5). A Jordánnál az Atya megkülönböztette Őt a legrosszabb emberektől. A hegyen megkülönböztette a legjobb emberektől.

JÉZUS SZEMÉLYE nyilvánvalóan mély benyomást gyakorolt napjainak embereire. Kétségtelenül megláttak olyan tulajdonságokat az Úrban, amelyek arra a következtetésre vezették őket, amit mondtak (14. v.). Az Úr osztozott Bemerítő Jánossal a bűn és a képmutatás meg nem alkuvó elítélésében; ugyanazt a megingathatatlan és félelem nélküli bátorságot mutatta, amelyet az emberek Illésnek tulajdonítottak, és a szánakozásnak hasonló érzéseivel rendelkezett, mint amilyen a síró prófétáé volt. Péter azonban tudta, hogy a múlt és annak jeles alakjai már nincsenek.

EZ VOLT a második alkalom, hogy Jézus, csupán néhány kenyérrel és hallal nagy sokaságot elégített meg. Jól ismert az elmélet, hogy a kosarak, amelyeket megtöltöttek a maradék darabokkal ebben a második esetben, nagyobbak voltak, mint azok, amelyeket az első esetben töltöttek meg. Mindenesetre a kosarak számának van egy egyszerű, de értékes tanulsága számunkra.

A KÁNAÁNI ASSZONY nyilvánvalóan valódi szükséget szenvedett; lányát kegyetlenül gyötörte egy démon. Első látásra mégis úgy tűnt, nem kap segítséget. Kérése először az Úr hallgatásával találkozott, és amikor később beszélt vele, megállapításai egyáltalán nem voltak bátorítóak. Tanítványainak, akiket foglalkoztatott az asszony ügye, ezt mondta: „Nem küldettem..."; neki pedig további könyörgésére így válaszolt: „Nem jó..." Nem arról van szó, hogy hiányzott nála valahogyan a szánalom az asszony vagy gyermeke iránt.

A HANGOT, amely egykor kiáltott a pusztában, erőszakkal elhallgattatták. Amikor Heródes hallott Jézusról, rossz lelkiismerete arra a gondolatra vezette, hogy János visszajött a halálból, és feltámadásában csodákat tesz, amit életében sohasem tett (Jn 10,41). Jézus, meghallva János vértanúhalálát, a magányt kereste. Nem hagyták azonban békén. A sokaság követte, és tapintatlanul megszakították elmélkedését. Gyönyörű megfigyelni, ahogyan az Üdvözítő fogadta őket. Nyoma sem volt benne a haragnak; nem volt jele bosszankodásnak.