Újszövetség

AZ OLVASNIVALÓ hat példázatot tartalmaz. Az első három példázatot, ahogyan a magvetőét is, szabadban mondta el Jézus egy sokaságnak (1-3. v.). Az utolsó három példázatot a házban mondta el, és a tanítványoknak szánta (36. v.). Az első három példázat azzal foglalkozott, milyen a menny királysága külsőképpen. Az utolsó három Isten gondolatait tárja fel a királyságról, és megmutatja, hogy neki van válasza minden gonoszságra és bűnre, amely a hamis vallásossággal van kapcsolatban, amelyet a három nyilvános példázat írt le.

AZ A HÉT példabeszéd, amelyet Bálám mondott, Izráel nemzetére vonatkozott (4Móz 23-24); az a hét példabeszéd, amelyet Jézus mondott a Mt 13-ban, a menny királyságára vonatkozik.

A FARIZEUSOK kétségbeestek, mert a nép helyes következtetést vont le az Úr hatalmas gyógyító tetteiből (23. v.). Hatalmát nyilvánvalóan nem lehetett megmagyarázni csupán emberi szinten. A farizeusok, minthogy nem tudták megkérdőjelezni a csodák hitelességét és nem voltak hajlandók azokat Isten hatalmának tulajdonítani, azt állították, hogy Jézus az ördög szövetségese. Az Úr fogta a vádjukat, és nyugodtan darabokra szedte. Rámutatott, mennyire abszurd feltételezés van a vádaskodásukban, éspedig az, hogy a Sátán önmaga ellen cselekszik.

A FARIZEUSOK azzal törődtek, hogy védelmezték saját nyugalomnapjuk érdekeit (2., 10. v.). Jézus azonban már messzemenően jobb nyugalmat ajánlott az embereknek (Mt 11,28-29).

MÁTÉ HANGSÚLYT HELYEZ Jézus imájának idejére és körülményeire (25-26. v). Az a kifejezés, hogy „abban az időben", ráirányítja figyelmünket arra a sötét háttérre, amely a fejezet megelőző részében van leírva.

AZ ÚR megbízást adott az apostolainak: „Menjetek", mondta (6. v.). Mielőtt azonban valóban „kiküldte" őket (5. v.), először „hatalmat adott nékik" (1. v.). Az Úr mindig ellát megfelelő erővel a feladathoz, amelyet ad. Attól a naptól, hogy Dávid felkent király lett, az Úr Szelleme birtokba vette (1Sám 16,13). Ha Elizeusnak prófétának kell lennie Illés „helyén" (1Kir 19,16), akkor meg fogja kapni Illés palástját és az Ő szellemének kettős mértékét (2Kir 2,9-15). Amikor az Úr elhív, mindig felszerel, és kielégít minden szükséget.

FELKELTETTE A FIGYELMET az Úr csodáinak azokra gyakorolt hatása, akik látták azokat, vagy hallottak róluk (Mt 9:8.26.31.33). Nyilvánvalóan nagy volt az örömük azoknak, akik személyesen tapasztalták meg hatalmát. Akik úgy határoztak, hogy örömüket énekben fejezik ki (Jak 5,13), nem találhattak erre jobb szavakat, mint a Zsolt 103,3-5, ahol Dávid ötféle leírást adott az Úrról.

KÜLÖNBÖZŐ ESEMÉNYEK történtek, amelyek azt illusztrálják, hogy „a király szava hatalmas" (Préd 8,4).

AZ ÚR ítélkezésre vonatkozó magyarázata (1-6. v.) nem a polgári törvényszékre (Róm 13,1-7) vagy a gyülekezeti fenyítésre (1Kor 5,1-13) vonatkozik. Szavai mások egyéni és kicsinyes megítéléséről szólnak, amely személyes ellenszenvből, részrehajló szellemből, irigységből stb. fakad. Az ilyen szükségtelen kritikai szellemnek nincs helye a saját hibáinak alázatos ismeretével rendelkező tanítvány életében. Ahogyan a keresztyén növekszik a kegyelemben, mind szigorúbbá válik önmaga megítélésében, és elnézőbb mások elítélésében.

A FEJEZET előző szakasza azt kérdezi, hogy vajon vallásos tevékenységünkben Istennek vagy embereknek a tetszését keressük- e; a mennyét vagy a földét (1-18. v.). A menny és a föld közötti választás teszi ki a fejezet hátralévő részét is. Kincseket lehet gyűjteni mindegyik helyen (19-21. v.). A mennyben gyűjtött kincs jelenti a legjobb befektetést és kínálja a legnagyobb biztonságot. A világ is ezt mondja a földi gazdagságról: „Nem viheted magaddal!" Milyen igaz (1Tim 6,7); az Úr azonban nekünk azt mondja, hogy mennyei kincseket küldhetünk előre!