PÉTER EZT mondta az izráeli férfiaknak: „a szentet és igazat megtagadtátok, és kívántátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassák el néktek, az életnek fejedelmét pedig megöltétek" (Csel 3,14-15). Péter azt állította, hogy életet adtak annak, aki életet vett el és elvették az életét annak, aki életet adott. A helyzet iróniája azonban nem állt meg itt.
PÉTER JOBB halász volt, mint kardforgató. Amikor odacsapott Malkushoz egy karddal, csak egy fület sikerült levágnia, nem egy fejet (51. v.).
JÉZUST egy leprás ember házában kenték meg (Mt 26,6). Így volt helyénvaló, hogy Őt, Akit nemzete és annak vezetői elutasítani készültek (Mt 26,1-5), olyan ember vendégelje meg, aki maga is tudott valamit arról, hogy „utált és emberektől elhagyatott" volt.
AZ ÚR azzal fejezte be beszédét az Olajfák-hegyén, hogy leírta a kihallgatás és felülvizsgálat napját. Aligha van kétség, hogy ez az igehely a Messiásnak a pogányokkal kapcsolatos ítéletét írja le, aszerint, hogy milyen magatartást tanúsítottak a zsidók iránt a nyomorúság alatt (Jóél 3,1-8). Mindazáltal vigyáznunk kell, hogy ne használjuk fel pontos üdvtörténeti értelmezését arra, hogy elkerüljük lelkiismeret-vizsgálatra kényszerítő alkalmazását. A 40. és 45.
A SZÜZEK példázata arra tanít (Mt 25,1-13), hogy vigyázzunk és készüljünk az Úr visszatérésére. A talentumok példázata (Mt 25,14-30) arra tanít, hogy fontos jól szolgálnunk az Urat, miközben eljövetelét várjuk.
A VILÁGTÖRTÉNELEM lapjai gyorsan peregnek. Gyakran vértől vörösek. Civilizációnkat barbárság és brutalitás pusztítja; sok helyen az emberi intézményrendszer és társadalom alapjai inognak; az ember romboló hatalma rémítő. Nem csoda tehát, hogy manapság az emberek gyakran Isten prófétájával együtt kérdik: „Mi lesz ezeknek vége?" (Dán 12,8). Az Úr leírása ennek a korszaknak a végéről részben választ ad erre.
A BEFEJEZŐ versek adják azokat az utolsó szavakat, amelyeket Jézus a nemzetéhez intézett. Nagyon megindító látni szánakozását Izráelen, amely kibontakozott, ahogyan közöttük végzett szolgálatát áttekintette. Milyen szomorú, hogy azok szándékos elutasításáról is beszélnie kellett, akik úgy döntöttek, hogy nem akarnak üdvözölni.
AZ ÚR szembekerült számos Heródes-párti emberrel és a farizeusok tanítványaival (Mt 22,16). A kérdést azonban, amelyet feltettek neki (17. v.), nem ők találták ki. Ez a nemzet vallási vezetőitől; a farizeusoktól (15. v.), a főpapoktól és az írástudóktól (Lk 20,19-20) származott. Olyan kérdés volt, amely a nemzetet megosztotta. Mindkét pártból képviselőket választottak, hogy jelen legyenek a vitánál. A Heródes-pártiak képviselték a római uralommal szembeni lojalitást.
JÉZUS ÉS tanítványai egyik reggel korán elhagyták Betániát. A friss, tavaszi levegőben az Úr megéhezett. Az út mentén egy magányos fügefa nőtt a sziklás talajban. Nem volt fügeérés ideje, de a fa, amelyet lombok borítottak, felkeltette a figyelmét. Jól ismert dolog, hogy a fügefa lombjai a gyümölcsöt követően bontakoznak ki. Ez a fa idő előtt hozta elő lombjait, azt ígérve, hogy alatta gyümölcs van.
AZ ÚR bevonulása Jeruzsálembe fokozott érdeklődéssel és lelkesedéssel járt. Adja Isten, hogy felfogjunk egy keveset abból az izgalomból, amely mindig elfogja azokat, akik „a királyt ékességében látják" (Ézs 33,17). Figyeljük meg a Királyt jellemző vonásokat: