Újszövetség

EZEK a csodák olyan módon kapcsolódnak egymásba, amely egyedülálló az evangéliumi feljegyzésekben, minthogy a Jairus lányával kapcsolatos eseményt megszakította a vérfolyásos asszony meggyógyítása. Figyelemre méltón tizenkét éves periódus is összekapcsolja őket, amennyiben a zsinagógai elöljáró fél, és szomorú amiatt, hogy tizenkét évnyi örömének vége szakad (lásd: Lk 8,42); az asszonynál pedig tizenkét éves szenvedésnek és kétségbeesésnek lett vége, gyógyulással és békességgel.

MÁRK MOST a figyelmet a démoni megszállottság viharos körülményeire összpontosítja. Rögtön azután, hogy Jézus kiszállt a hajóból, felbukkant egy tisztátalan szellemtől megszállt ember a sírokból, amelyekben lakott (2. v.). Az a forma, ahogyan az Urat megszólítja, mutatja, hogy még a beszéde is démoni ellenőrzés alatt állt, és a név, amelyet használt („Légió"), a démonoké volt (7,9. v.). A démoni megszállottság erejét nagyon nyilvánvalóvá teszi az elbeszélés.

MINDIG TANULSÁGOS és megragadó az evangéliumok tanulmányozása közben, ha egy eseményről megkeressük a párhuzamos beszámolókat, ha több evangéliumban is szerepelnek. Ha ezt tesszük annál az eseménynél, amikor az Úr lecsendesíti a vihart, látni fogjuk, hogy Márknál öt olyan megfigyelés van, amely hiányzik Máténál (Mt 8,23-27) és Lukácsnál (Lk 8,22-25). Ezek a következők: „elvitték Őt, úgy amint a hajóban volt" (36. v.), „de más hajók is voltak vele" (36. v.), „Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aludt" (38. v.), „...nem törődöl vele, hogy elveszünk?" (38.

MAI SZAKASZUNK három példázatot tartalmaz, amelyek magvetésre és növekedésre vonatkoznak. Az első általában úgy ismeretes, mint a magvető példázata, de néha úgy is említették, mint amely valójában a talajok példázata. Márk beszámolóját a következő szavakkal kezdi: „Halljátok: Íme" (3. v.). Ez a kulcs. A példázat Isten Igéjének fogadtatásáról szól, amelyet magként szórnak Isten hűséges szolgái. Még a jó talaj sem egyforma termést hozott. Felelősek vagyunk azért, hogy amit a szolgálatban és a tanításban kaptunk, mennyire vagyunk készek átvinni a gyakorlatba.

SZOMORÚ KÉP a farizeusok természetéről, hogy amikor látták az Urat és a száradt kezű embert a zsinagógában, keresték az alkalmat, hogy bevádolják a szombatnapon végzett gyógyítás miatt (2. v.). Ez olyan magatartás volt, amely az Urat haraggal és keserűséggel töltötte el (5. v.). Ez igazságos harag volt, amely nem bűn (lásd: Ef 4,26) - harag a gondolkodásuk állapota miatt, amelyet keserűség kísért szívük keménysége miatt.

KAPERNAUM MÁR előkelő helyet foglalt el az előző fejezetben, és a ház ismét helyszíne egy újabb csodának. Az elbeszélés ezt a házat a figyelem gyújtópontjába helyezi (1-12. v.). Ez volt a vonzerő háza. „Meghallották, hogy otthon van" (1. v.). Az Ige háza volt „Hirdette nékik az igét" (2. v.). A félbeszakítás eredményeképpen, amely először a rokkant férfi bűneinek megbocsátásához vezetett - akit négy barátja a mennyezeten keresztül hittel leeresztett -, majd ezután erejének visszanyeréséhez, az áldás háza lett (5-11.

MILYEN JELENTŐS ennek az evangéliumnak az első megállapítása! Stílusában tárgyilagos, üzenetében egyenes, azonnal az Úr szolgajellegét hangsúlyozza a nemzetségtáblázat és a születési feljegyzés elhagyásával. Márk, hogy megmutassa, az a kezdet, amiről ő ír, nem a jó hírek legeleje, hallani lehet Malakiás próféciáján keresztül Jahveht beszélni tökéletes Szolgájához, és Ézsaiás annak kiáltó szaváról beszél, Aki eljön majd az elkészített úton (Mk 1,2-3.v.).

AZ EVANGÉLIUM írójának teljes neve János Márk, és a Szentírás kilencszer említi. Sorrendben a hivatkozások a kővetkezők: Csel 12, 12.25; 13,5.13; 15,37; 1Pt 5,13; Kol 4,10; Filem 24; 2Tim 4,11. Ezenkívül az ún. „ifjú" (Mk 14,51-52) feltehetőleg maga Márk volt. Van tehát némi betekintésünk az életébe, Pál és Péter apostol, valamint Barnabás melletti szolgálatába. Általánosan elfogadott, hogy a Szent Szellem ihletése mellett Márk fő információs forrása Péter volt, és evangéliumában sok részlet megerősíti ezt.

ELHENGERÍTETTÉK a követ, hogy feltáruljon az emberiség előtt az, amit az angyalok már tudtak: Jézusnak ugyanúgy hatalma volt arra, hogy újra felvegye az életét, ahogyan kegyelme volt arra, hogy letegye (Jn 10,18). Az angyal „ráült" a kőre. Ellentétben a gondos elővigyázatossággal, amellyel az emberek lezárták a sír bejáratát, látjuk a könnyedséget, amellyel az angyal félreseperte mindnyájukat. Ennyit jelent az őrség, a pecsét és a császár! Az angyal közbelépésére az őrök úgy reszkettek, ahogy a föld.

KRISZTUS HALÁLÁNAK négy azonnali hatása volt. Először is a halála megnyitotta az utat a templomba, a szentek szentjébe (Mt 27,51). A kettészakadt kárpit azt demonstrálta, hogy Jézus áldozata elegendő volt arra, „hogy minket Istenhez vezéreljen" (1Pt 3,18). A zsidó rendszer sok más jellegzetességével az el nem szakadt kárpit azt jelezte, „hogy még nem nyílt meg a szentély útja" (Zsid 9,3-8). Most mindez megváltozott. Krisztus keresztjét megelőzően a kárpiton belülre lépni halált jelentett (3Móz 16,2); a kereszt óta a rajta kívül maradás jelent halált!