Újszövetség

AZ ÚR prófétai kijelentései arra a két kérdésre válaszoltak, amelyet négy tanítványa tett fel a templom pusztulásával kapcsolatos megjegyzése után (1-4. v.). Bevezetve azokkal a körülményekkel, amelyek közvetlenül az Ő közülük való távozása után következnek be a földön, feltárta azoknak az eseményeknek a sorrendjét, amelyek abban az időszakban csúcsosodnak ki, amely olyan súlyos lesz a 19-20. vers szerint, amilyen soha azelőtt nem volt és soha nem is lesz azután. Az Úr ezt „nagy nyomorúságnak" nevezte (Mt 24,21). Lásd még a Jel 7,14-et is.

AZ ÚR, kritikusainak elhallgattatása után elmondott nekik egy példázatot, amelynek hatása a 12. versből világos. A helyszín egy szőlőskert. Ismerhették Isten énekét a szőlőskertről Izráellel, valamint kiváltságaival és felelősségével kapcsolatban (Ézs 5,1-7). A szőlő ültetője Isten. A gyepű az elkülönítés válaszfala zsidó és pogány között (Ef 2,14). A munkások maguk a zsidó vezetők; a szolgák a próféták, és a szeretett fiú magáról az Úrról beszél. A kő is az Úrról beszél, és ezt más evangéliumok is megerősítik (Mt 21,42-44; Lk 20,17-18).

EZ a fejezet olyan eseményeket tartalmaz, amelyek három egymást követő napon történtek azon a rendkívül fontos héten, amely megnyílik előttünk. Az Úr bevonulását Jeruzsálembe minden evangélium feljegyezte (11. v.; Mt 21,1-11; Lk 19,29-44; Jn 15). A prófétai toll is megírta ezt (Zak 9.9). Ő, Aki beszélt tanítványainak az őt érő elutasításáról, rövid időre elnyerte az emberek üdvrivalgását.

A FEJEZET ismerős kifejezéssel kezdődik, azzal, hogy „tanította őket". A farizeusok azonban, akik eljöttek, nem akarták, hogy tanítsa őket, hanem inkább próbára akarták tenni az elválás kérdésével. Az Úr először Mózesre hivatkozott nekik, aztán pedig a teremtésre, és megismételte az Isten örök szándékában lévő házassági elveket (2-9. v.). Később az Úr a házasságtörés helyzetéről beszélt a tanítványoknak, amelybe az emberek kerülnek, ha megsértik ezeket az elveket. Az Úr szavai sohasem lettek hatályon kívül helyezve.

SZOMORÚ JELLEMZÉS a tizenkettőről, hogy az út folyamán, amikor az Úr ismét beszélt nekik a haláláról és a feltámadásáról, ők csak saját ambícióikkal voltak elfoglalva. Az Úr ezt követő tanítása arra a kifejezésre összpontosított, amelyet háromszor ismételt meg: „az én nevemben". Egy kis gyermeket középre állítva a pozíció alázatának leckéjére tanította őket (Mk 9.35-37. v.). A gyermeki hit egyszerűsége a szellemi nagyság jele. Pál a „Krisztus iránt való egyenesség"-ről beszélt a szilárd bizonyságtétellel kapcsolatban (2Kor 11,3).

AZ, HOGY a három szinoptikus író ugyanolyan sorrendben jegyzi fel azokat az eseményeket, amelyek az Úr megdicsőülését közvetlenül megelőzték, illetve követték, az összehasonlító tanulmányozást egyszerű gyakorlattá teszi (lásd Mt 17,1-8; Lk 9,28- 36). Az 1. vers azokhoz a dolgokhoz kapcsolódik, amikről az Úr az előző fejezetben beszélt; azonban bevezeti a megdicsőülés témáját is, mint olyan alkalmat, amely megmutatta előre az Ő dicsőségét, halálának eredményét, amelyről beszélt nekik. Márk utal arra, hogy az Úr „felvitte őket csupán magukban" (2. v.).

A SOKASÁG megelégítésének két különböző eseményét összehasonlítva - ahogyan Márk feljegyezte - az olvasó különbségeket fog észrevenni, pl.: a csodák helye, az időszak, az Úrral lévő emberek, a megvendégeltek száma, a megmaradt darabok, valamint a tárolóedények, amelyekbe gyűjtötték azokat. A „kosárnak" fordított szavak is teljesen különbözőek.

EZ a fejezet azzal kezdődik, hogy a farizeusok bírálják az Úr tanítványait, mert mosatlan kézzel esznek, ellentétben a vének hagyományával (2. v.). Válaszában az Úr az Ézs 29,13-at, valamint Mózest idézi (2Móz 20,12; 21,17), így mutatva meg képmutatásuk ürességét az igazi törvénnyel, amelyet ők szájukkal szolgáltak. A tiszta kéz sohasem fogja ellensúlyozni a tisztátalan szívet!

AZ ÚRNAK és tanítványainak az elhajózását sokan látták, akik ismerték, és úgy látszik, hogy megelőzték őket, mert nagy sokaság várta, amikor partot értek. Az Úr pásztori szíve szánalomra indult, amikor meglátta őket (34. v.), és ellátta őket szellemi eledellel. A nap vége felé a tanítványok el akarták küldeni őket a falvakba élelemért, de az Úr a tizenkettőre ruházta azt a felelősséget, hogy enni adjanak nekik (37. v.). Az Úr sohasem alkalmaz próbát anélkül, hogy arra nála ne lenne megoldás. Mindössze tökéletes bizalmat vár.

AZ ÚR, tanítványaitól követve megérkezett saját városába, ahol jól ismerték Őt és családját. Itt tekintélyét felhasználva tanított a zsinagógában. Akik hallgatták, nem értették ismeretének, bölcsességének és hatalmának eredetét (2-3. v.). Nem ismerték fel, hogy az Isten Fia van közöttük; „megbotránkoztak Őbenne." A szó, amely a megbotránkozást jelenti, a skandalum szóból ered, amely olyan csapda része volt, amely az állat nekiütközésekor kelepcébe ejtette azt. Az emberek beleütköztek a szavaiba, és az megfogta őket.