Orvosi körökben elképzelhetetlen, hogy valaki feltalálná a rák gyógyszerét, és ne közölné ezt a világ valamennyi rákos betegével. Ha ezt a tudást megtartaná magának, az embertelenség lenne!

Sokan úgy néznek Jézus halálára, mintha Ő együttérzésből halt volna meg a bűneinkért. Az Újszövetség azt mondja, hogy bűneinket magára vette, mégpedig nem együttérzésből, hanem azonosulva velük. "Bűnért való áldozattá tette" Isten értünk. Elvette bűneinket halálával; halálának magyarázata pedig Atyja iránti engedelmessége volt és nem a velünk való együttérzés.

A Szent Szellem itt egy drága titkot közöl velünk. Ellenkezik ez mindazzal, amit elvárnánk, és mégis újra meg újra igaznak bizonyul. Ez a titok a következő: minél többet adsz, annál többed van! Minél többet halmozol fel, annál kevesebbed lesz. A nagylelkűség megsokszorozódik. A szűkmarkúság viszont szegénységet hoz. Mifelénk van egy közmondás: „Amit kiadtam, az enyém volt, amit magamnak megtartottam, azt elvesztettem, amit elajándékoztam, az az enyém."

Nem a hitem ment meg engem, hit által csak megtapasztalom a szabadulást.

Nem is a bűnbánat szabadít meg, a bűnbánat csak jele annak, amit Isten ajándékozott nekem Jézus Krisztusban. Veszélyes a hangsúlyt az eredményre tenni az ok helyet.

Engedelmességem vagy odaszenteltségem állít helyes viszonyba Istennel? Soha! Krisztus halála által áll helyre a kapcsolatom Istennel.

A vers kulcsszavai: „Krisztus Jézusban". Ez leírja helyzetünket, azaz, hogy mik vagyunk Isten szemében. Itt nem a mindennapi életünkről van szó, tehát nem arról, hogy mik vagyunk önmagunkban, vagy abban a társadalomban, amelyben élünk.

Jézus Krisztus nem azt mondta: "Menj és ments lelkeket" - a lelkek megmentése Isten természetfeletti műve -, hanem azt: "Menj és tégy tanítvánnyá minden népet." Addig azonban nem tehetsz tanítvánnyá senkit, amíg te magad nem vagy az. Amikor a tanítványok visszajöttek első kiküldetésükből, tele voltak örömmel, mert az ördögök is engedtek nekik, de Jézus azt mondta: "Ne a sikeres szolgálatnak örüljetek; örömre akkor van ok, ha helyesen viszonyultok hozzám".

Péter apostol emlékezteti olvasóit arra, hogy itt a földön tulajdonképpen idegenek, nincs polgárjoguk! Olyan emlékeztetés ez, amelyre ma nagyobb szükségünk van, mint valaha. (Jövevények vagy zarándokok azok, akik átutazóban vannak egyik országból a másikba. Az az ország, amelyen éppen átmennek, nem a sajátjuk: külföldiek. Csak az az igazi hazájuk, amely felé tartanak.)

Jézus Krisztus úgy küldi el szolgáját, mint ahogyan Isten küldte el Őt. Ennek az elhívásnak nem az emberek rászorultsága a döntő, hanem Jézus parancsa. Istenért való szolgálatunkban az ihlető erő forrása mögöttünk van, nem előttünk. Manapság hajlunk arra, hogy ihletettségünkben előre nézzünk, hogy mindent elsöprően sikerre vigyük elképzeléseinket. Az Újszövetségben a felülről való sugalmazás mögöttünk van: az Úr Jézus az ihletettségünk forrása. Eszményünk az, hogy hűek maradjunk hozzá és az Ő vállalkozásait vigyük véghez.