Márta hitt abban a hatalomban, amivel Jézus Krisztus rendelkezett, hitte, hogy meggyógyíthatta volna a bátyját, ha ott lett volna. Azt is hitte, hogy Jézust különös mély bizalom kapcsolja össze Istennel és amit kér, Isten megadja neki. De neki magának lett volna szüksége arra, hogy bensőségesebb, személyesebb legyen a bizalma Jézus iránt. Hite programjának beteljesedését a jövőbe helyezte. Jézus azonban tovább vezette őt, amíg hite személyes tulajdonává nem lett, végül aztán lassan sajátos örökséggé erősödött meg: "Igen, Uram, hiszem, hogy te vagy a Krisztus!"

A lelkiismeret belső ellenőrzés, amit Isten az emberbe helyezett, hogy a helyes magatartást jóváhagyja, és ami rossz, az ellen tiltakozzék. Mikor Ádám és Éva vétkezett, a lelkiismeretük elítélte őket, és hirtelen észrevették, hogy mezítelenek.

Ha Isten téged eszközévé készít fel, akkor sok olyan tapasztaláson visz át, amelyek egyáltalán nem neked vannak szánva. Csak mert használhatóvá akar tenni az Ő kezében, képessé arra, hogy megértsd, mi megy végbe más lelkekben, azért visz át dolgokon, hogy soha ne lepődj meg, bármivel kerülsz is szembe. Nem tudsz bánni ezzel az emberrel! Miért nem? Isten elég alkalmat adott már neked, hogy ezen a vonalon is áthasson az Ő igazsága, de te eltűntél, mert ostobaságnak találtad, hogy időt szentelj ilyesmire.

Alapvetően fontos, lehetőséget adni embereknek arra, hogy Isten igazsága szerint cselekedjenek. A felelősség mindig az egyes emberé marad; te nem helyettesítheted, neki magának önként kell határoznia: de az evangélium üzenetének mindig cselekvésre kellene ösztönöznie az embereket. Ha a cselekedni nem akarás megbénít valakit, élete megreked, de amikor végre cselekszik, más emberré lesz. Ez az a balgaság, ami százaknak útját állja, akiket már meggyőzött Isten Szelleme. Amint belevetem magam a cselekvésbe, azonnal megelevenedem. Minden egyéb csak létezés.

Régebben a legtöbb polgári családban a nappali szoba asztalán volt a nagy, díszes családi fényképalbum vattával bélelt bőrbe kötve, dúsan aranyozva. Lapjai aranyszegélyes, virágmintás, fényes keménypapírból készültek. És minden oldalán több bemélyedés volt található, amelyekbe fényképet lehetett tenni.

Ha a vendégek az albumot nézegették, gyakran így szóltak: „Ó, Henrik éppen olyan, mint a nagyapja." Vagy: "Zsófián meglátszik, hogy a családhoz tartozik."

Ezek a szavak azt jelentik ki, hogy saját magam töröm össze függetlenségemet és alárendelem magam az Úr Jézus felsőbbségének. Senki sem teheti ezt meg helyettem, nekem magamnak kell megtennem. Lehet, hogy Isten eljuttat eddig a pontig 365-ször egy évben, de nem teheti meg helyettem. Ez azt jelenti: Istentől való egyéni függetlenségem maghéját feltöröm és személyiségemet a vele való egységre felszabadítom - nem saját céljaim érdekében, hanem a Jézushoz való feltétlen hűség kedvéért.

Már az apostol idejében sok volt a zűrzavar a hitélet területén. Két férfi például annak idején azt a sajátos tant terjesztette, hogy már megtörtént a hívők feltámadása! Számunkra az ilyen vélekedés képtelenségnek látszik. Akkor azonban olyan komolyan vették, hogy ezzel nem egy ember hitét összezavarták. És itt természetesen fölmerül a kérdés: „Egyáltalában keresztyén volt ez a két férfi?"

Biztos találkoztunk már olyan emberrel, aki az Úrért való szolgálatában annyira elcsüggedt, hogy mindent föl akart adni. Fölteszem, hogy közülünk is a legtöbben álltak már ilyen kísértés előtt. Ezért ma szeretnék bemutatni négy bibliai szakaszt, amelyek egy időben számomra nagy biztatásul szolgáltak, és megőriztek attól, hogy mindent föladjak.

Az első:

„Én azonban azt mondtam: hasztalan fáradoztam semmiért, hiába pazaroltam erőmet. De az Úrnál van az én ügyem, és munkám jutalma Istenemnél" (Ézs 49,4).