Az Úr azt mondta Józsuénak, hogy az Ő Igéjének legyen helye a szájában, elméjében ("elmélkedjél rajta", tanulmányozd) és életében ("őrizd meg, és tartsd meg"). Láthatjuk, hogy noha rendkívül elfoglalt élete volt, elméjét valóban ez az Ige töltötte be.
Jákob legidősebb fiát kezdetben jó embernek ismertük meg, mert megpróbálta Józsefet megvédeni a gyűlölettől, a többi testvér gonosz szándékától, hogy később kiszabadítsa és biztonságban visszaadja apjának, 1Móz 37,27-30. Úgy tűnik, őszintén elkeseredett, amikor felfedezte, hogy a testvérek eladták Józsefet az izmaelitáknak. Később meggyőződött bűnének rettenetes voltáról, és arról, hogy ennek a bűnnek a következményei visszaszálltak a saját fejére az Úr munkája nyomán, 1Móz 42,22.
A SZÜZEK példázata arra tanít (Mt 25,1-13), hogy vigyázzunk és készüljünk az Úr visszatérésére. A talentumok példázata (Mt 25,14-30) arra tanít, hogy fontos jól szolgálnunk az Urat, miközben eljövetelét várjuk.
DÁNIEL MAGAS TISZTSÉGE, 1-3. v. Dániel már 60 évnél idősebb volt, amikor magas beosztást adtak neki, mihelyt a médek és perzsák megalapították királyságukat. Ez a birodalom 120 provinciára oszlott, mindegyiket egy „tiszttartó", vagyis satrapa (perzsa alkirály) irányította. Volt még felettük három „igazgató", annak biztosítására, hogy a satrapák beszolgáltassák a megfelelő adókat a királynak, hogy a királynak ne legyenek pénzügyi veszteségei.
A szeretet nem bájmosoly,
nem csak addig tart, amíg kényelmes,
tűzön-vízen át meg kell őrizni, akkor is,
ha semmi kedvünk hozzá,
EGYETEM A FOGSÁGBAN, 1-5. v. Dániel első iskolái Jeruzsálemben voltak, mivel az utolsó jó királynak, Jósiásnak az uralkodása alatt született. Isten iránti hűsége ott kezdődött, és a gonoszságnak és bálványimádásnak abban a városában eltéríthetetlen maradt a következő néhány év alatt. Ő és barátai nem választhatták meg az emberek keze által történő magasabb neveltetésük helyét.
MÁRDOKEUS benjáminita volt, Saul leszármazottja, 2,5. Az ő munkája volt tehát, hogy befejezze az Amálek elleni háborút, vö. 2Móz 17,8, a Saulra bízott munkát, vö. 1Sám 15,3. Magához fogadta nőrokonát, Esztert, mint saját lányát, és amikor valószínűvé vált, hogy királynő lesz, vele való törődését nem hagyta abba, amint azt bizonyítja az asszonyok házának udvara előtti járkálása, 2,11. Állandóan az volt a célja, hogy segítse a lányt előmenetelének nehéz ösvényén.
SALAMON A TEMPLOM FELSZENTELÉSÉT áldással és Istennek adott hálával kezdte, 1Kir 8,12-21, imádsággal és könyörgéssel folytatta, ahogyan visszatekintett a múltra, 23-30. v. és előre a jövőre, 31-53. v., és egy nagy áldással fejezte be, 54-60, valamint figyelmeztetéssel, és az áldozat és örvendezés idejével, 62-66. v.
EZ A KÉT ESEMÉNY megvilágítja Siba gonoszságát, Dávid elhamarkodottságát és Méfibóset odaadását.
„Mit akarsz ezzel?" 2Sám 16,1-2. Amikor Dávid menekült Absolon elől, előkészületlenül a hosszú utazáshoz, találkozott Sibával, aki egy igen jókor jött ajándékot hozott. Siba válasza lefegyverezte Dávidot, akit felbátorított segítőkészsége, vö. Péld 18,16.
DÁVIDNAK VALÓBAN KEGYELEMRE volt szüksége, hogy felülemelkedjen fivérének gúnyolódásán, 28. v., Saul hitetlenkedésén és zavaró beavatkozásán, 33. v., valamint Góliát megvetésén és átkozódásán, 42. v.-től. Ő is tudatában volt az ellenség nagyságának és erejének, 45. v. Góliát valóban harcedzett ember volt ifjúságától fogva, 4-7. v. Mit ér most Dávid botja, az az öt sima kövecske, a pásztortarisznya és a parittya?