Amikor Dávid halálos ágyán feküdt, megbízta fiát, Salamont, hogy gondoskodjon Barzillai családjáról: "a gileádbeli Barzillainak fiaival cselekedjél irgalmasságot, és legyenek a te asztalod vendégei", 1Kir 2,7. Barzillai meglehetősen gazdag ember volt, aki Absolon lázadásának idején Sóbival és Mákírral együtt "mézet, vajat, juhot, ünősajtokat hoztak Dávidnak és az ővele való népnek eleségül.
Ittaj gáti születésű volt, és főkapitányi rangig vitte Dávid hadseregében. Mély tiszteletet és szeretetet érzett Dávid és az Úr iránt, akit Dávid szolgált. Ez próba alá került Absolon lázadásának idején. Ittajnak, az idegennek nem volt kötelessége, hogy nélkülözést és üldöztetést szenvedjen, amellyel a lázadása fenyegette, és így alkalmat kapott arra, hogy visszatérjen Jeruzsálembe.
Saul Dávidot elűzte és könyörtelenül üldözte hosszú éveken keresztül. Néha azt gondoljuk, hogy Dávidnak gondtalan, ragyogó élete volt, mint egy kalandorokból álló csapat vezetőjének. A valóság ellenben az, hogy nagyon nehezen tartották fenn magukat a terméketlen pusztaságban, ahol el voltak szigetelve a normális társadalmi érintkezésektől, barlangokban kerestek menedéket, és féltették az életüket. Dávid felkent király volt ugyan, 1Sám 16,12-13, de sok akadály állott közte és Izráel trónja között.
"Hazatért azért a király", 1. v. Annak az embernek, aki könnyek közt hagyta el Jeruzsálemet, a felkent királynak végül is joga volt ahhoz a helyhez, ahonnan kiűzték. Az Úr Jézus "utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője!" Ézs 53,3, de vissza fog térni diadalmasan!
Amikor Dávid visszatért, találkozott három emberrel, akiknek magatartása odafigyelésre ösztönöz bennünket.
A tegnapi olvasmányunkban azokat mutattuk be, akik megszomorították Dávid szívét, amikor elhagyta Jeruzsálem városát, és átkelt a Kidron patakon Absolon lázadása közben. Azonban a szomorúság könnyei az öröm könnyeivel elegyedtek, amikor azokra tekintett, akik odaadóak maradtak iránta. Róluk különböző leírásokat találunk.
Szomorú látvány tárul elénk, amikor szemléljük, ahogyan Dávid elhagyja Jeruzsálem városát, könnyek között, amelyek legördülnek az arcán. Azokkal is találkozunk, akik összetörték szívét, és fájdalmát okoztak.
Csodálatra méltó, ahogyan Jonatán megjelenik életfelfogásával, mégis vannak olyan tettei, amelyek kérdéseket vetnek fel. Jonatán úgy mutatkozik előttünk, mint olyan ember, aki két egymással ellenséges viszonyban lévő személyhez próbál hűséges lenni, és így szembetalálja magát a "két úrnak szolgálás" minden következményével. Az Úr szavai egyértelműek: "Senki sem szolgálhat két úrnak", Mt 6,24.
"Isten... különböző időkben és különféle módon beszélt a múltban az atyákhoz a próféták által", Zsid 1,1. Amikor Isten az éjszaka csendjében szólt a kis Sámuelhez, azért tette, hogy újra kijelentse gondolatait Izráelnek, emberi eszközön keresztül. Sámuelnek ebbe a szerepbe való belenövekedése röviden van feljegyezve. "És megtudta egész Izráel... hogy Sámuel az Úr prófétájául rendeltetett... mert kijelentette magát az Úr Sámuelnek Silóban, az Úrnak beszéde által. És ismeretessé lett Sámuel beszéde egész Izráelben", 1Sám 3,19-4,1.
A HAMIS sáfár példázata értelmezési problémákat okoz, főleg azért, mert nem értjük teljesen azokat a tranzakciókat, amelyeket a sáfár azért végzett, hogy a jövőjét biztosítsa. Sáfári munkája nem volt kielégítő, és elbocsátás várt rá borús kilátásokkal. A történetben említett változtatások célja az volt, hogy kedvező bánásmódot érjen el a maga számára később azoknál, akiknek ily módon kedvezett.
A BIZALOM élete (tegnapi olvasmány) egyúttal a vigyázás és a hűség élete is. Az Úr gyakran tett utalást az eljövetelére, és sürgette, hogy tanítványai éljenek ennek a fontos eseménynek a fényében. Ha Ő eljön, akkor nem lehet lazulás az erőfeszítésben - a derekak legyenek felövezve, és a lámpások égjenek (35. v.). A felövezett derekak a munkára való készségről beszélnek, és a bizonyságtétel égő lámpásait fenn kell tartani a sötétben. Ez van eljövetelének háttere előtt, amelyre vonatkozólag meg kell mondanunk, hogy nem adott dátumot.