DÁNIEL MAGAS TISZTSÉGE, 1-3. v. Dániel már 60 évnél idősebb volt, amikor magas beosztást adtak neki, mihelyt a médek és perzsák megalapították királyságukat. Ez a birodalom 120 provinciára oszlott, mindegyiket egy „tiszttartó", vagyis satrapa (perzsa alkirály) irányította. Volt még felettük három „igazgató", annak biztosítására, hogy a satrapák beszolgáltassák a megfelelő adókat a királynak, hogy a királynak ne legyenek pénzügyi veszteségei. Nagyon szoros összefüggés van a világi ügyekben való becsületesség, valamint az Isten szolgálatában való hűség között, ahogyan a Lk 16,10-12-ben is látható: „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az", Lk 16,10.
Összeesküvés a hűséges Dániel ellen, 4-17. v. A másik két igazgató és a 120 satrapa (helytartó) irigykedett Dánielre, mert „a király őt szándékozott tenni az egész birodalom fölé". Nem tudták megtámadni becsületessége miatt, de kiaknázhatták Istene iránti hűségét. Folyamatos imaélete adott alapot a támadásukhoz, és kihasználva azt a tényt, hogy a perzsa királyokat úgy tekintették, mint az istenek képviselőjét, rávették Dáriust, hogy írjon alá egy rendeletet, hogy csak őhozzá lehet imádkozni. A hívő embereknek mindig mérlegelniük kell bármilyen törvényes okiratnak a következményeit, amelyet aláírnak! Dániel azonban hűséges maradt; „Este, reggel és délben panaszkodom", Zsolt 55,17. Az összeesküvők azonnal akcióba léptek; a király rádöbbent a rendelet végzetes hatásaira, amelyet hatályba léptetett, de egész napos erőfeszítésének ellenére sem tudta megmenteni Dánielt, akit az oroszlánok vermébe vetettek. A kő és a pecsét az Úr temetésére emlékeztet bennünket, Mt 27,60-66. Dániel esetében ez azért volt, hogy ne lehessen élve kiszabadítani; az Úr esetében azért volt, hogy testét biztosan a halálban tartsák.
Szabadulás és alkalom a bizonyságtételre, 18-28. v. A 18. versben sem a böjt természetes eszköze, sem a zene művészi eszköze nem tudott nyugalmat adni a királynak. Csak az adott enyhülést, amikor meglátta Dánielt élve, és meghallotta bizonyságtételét, ezután megtette saját bizonyságtételét „Dániel Istenéről"; „mert ő az élő Isten", 26. v. Tehát az első méd-perzsa király (Dárius) hitt az élő Istenben. A második király, Círusz, isteni szolgálattal volt megbízva, minthogy Isten „pásztoromnak" és „az Ő felkentjének" nevezte, Ezsd 1,2; Ézs 44,28; 45,1.