bizalom

A tanítványok elaludtak, amikor virrasztaniuk kellett volna. Mikor aztán rájöttek, hogy mit tettek - kétségbeestek. Kétségbe tud ejteni bennünket az az érzés, hogy valamit nem tudunk jóvátenni. Ilyenkor mondjuk: "Mindennek vége! Nincs értelme újra megpróbálni!" Ha azt képzeljük, hogy az ilyenfajta kétségbeesés csak kivételesen fordul elő, tévedünk! Mindennapos emberi tapasztalat ez. Valahányszor tudatára ébredünk, hogy valamit nem tettünk meg, amire pedig nagyszerű alkalom kínálkozott, hajlamosak vagyunk arra, hogy bénító kétségbeesésbe zuhanjunk.

"Rajtam volt erős keze, hogy tanítson engem" (Ézs 8,11). Ha az Úr beszél, akkor nincs kibúvó, mert szava úgy hat ránk, hogy rabul ejti egész értelmünket. Szólott-e már az Úr valaha egyenesen neked? Ha igen, akkor nem érthetted félre: olyan bensőséges türelemmel szólt, mégpedig a neked legérthetőbb nyelven: nem a füleden, hanem életkörülményeiden keresztül.

Amikor Isten látomást ad egy szentnek, mintegy kezének árnyékába helyezi őt, és a szentnek ilyenkor az a dolga, hogy csendben legyen és figyeljen. Van olyan sötétség is, amely a túláradó fény árnyéka; ilyenkor van itt a figyelés ideje. 1Mózes 16 azt példázza, hogy a sötétben ne azt lessük, mikor küld már Isten világosságot, hanem figyeljünk fel a jó tanácsra. Amikor Isten látomást ad és utána sötétség következik, akkor várj! Isten összhangba akarja hozni életedet a kapott látomással - ha ugyan kivárod az idejét.

Ha Istennek engedelmeskedünk, ez másoknak többe kerül, mint nekünk magunknak: itt a bökkenő! Ha szeretjük Urunkat, az engedelmesség nem áldozat nekünk, hanem gyönyörűség, azoknak azonban, akik nem szeretik Őt, jó sokba kerül. Engedelmességünk következtében mások tervei felborulnak, és ezért így gúnyolnak minket: "Ezt nevezed keresztyénségnek?" Kikerülhetjük ezt a szenvedést; de ha Istennek akarunk engedni, akkor nem szabad kikerülnünk: kell, hogy megfizessék az árát. Emberi büszkeségünk tiltakozik ez ellen.