"Kicsoda vagy, Uram?" (ApCsel 26,15)
"Rajtam volt erős keze, hogy tanítson engem" (Ézs 8,11). Ha az Úr beszél, akkor nincs kibúvó, mert szava úgy hat ránk, hogy rabul ejti egész értelmünket. Szólott-e már az Úr valaha egyenesen neked? Ha igen, akkor nem érthetted félre: olyan bensőséges türelemmel szólt, mégpedig a neked legérthetőbb nyelven: nem a füleden, hanem életkörülményeiden keresztül.
Istennek szét kell rombolnia saját meggyőződésünkbe vetett erős bizakodásunkat. - "Tudom már, ezt kell tennem!" Ilyenkor csendül fel Isten hangja és lesújtva ismerjük fel tudatlanságunk mélységét. Az mutatja, mennyire nem ismerjük Őt, ahogyan neki szolgálni akarunk. Ha nem az Ő Szellemében szolgálunk neki, megsebezzük Őt. Ha érte ügyvédkedünk, igényeit pedig a Sátán szellemében ferdén értelmezzük, szavaink helyesen hangzanak, de az ellenség szelleme van bennünk. "Megdorgálta őket és ezt mondta: Nem tudjátok, milyen szellem van bennetek" (Lk 9,55). Az 1Korintus 13 írja le, hogy milyen a mi Urunk Szelleme. Nem üldöztem-e Jézust azzal, hogy túlbuzgó elhatározásomban a magam módján szolgáltam neki? Ha úgy érzem: a kötelességemet teljesítettem, és mégis megsértettem Őt, akkor biztos lehetek benne, hogy nem az volt a dolgom, mert az nem az Ő szelíd, csendes Szellemét erősítette meg bennem, hanem az önelégültség szellemét. Azt képzeljük, hogy minden kellemetlen dolog kötelességünk. De mi köze van ennek Urunk Szelleméhez? "Hogy teljesítsem a Te akaratodat, ezt kedvelem, én Istenem" (Zsolt 40,9).