OswaldChambers

Mindenemet adom az Ő legdrágábbjáért: Krisztusért." Az én esengő várakozásom és reménységem szerint, hogy semmiben meg nem szégyenülök." Mindannyian megszégyenülünk, ha nem engedünk Jézusnak ott, ahol Ő engedelmességet kíván tőlünk. Pál így szól:" Elhatároztam, hogy mindent megteszek az Ő uralmáért, ami tőlem telik." Ez nem az elmélkedés, nem az alkudozás, hanem az akarat kérdése; akaratunkat feltétel nélkül és visszavonhatatlanul alá kell rendelnünk neki. Túlságosan kíméljük magunkat!

A tegnapból nyert biztonság. "Isten visszahozza, ami elmúlt" (Préd 3,15). Az év végén buzgón kutatjuk, mit tartogat Isten nekünk a jövőben, és mégis könnyen felébred bennünk a félelem, ha a tegnapra gondolunk. Mai örvendezésünket Isten kegyelmében könnyen tompítja a múlt bűnei és a vétségek emléke. De Isten a múltnak is Istene; azért engedi meg a tegnapra való visszaemlékezést, hogy a jövőre nézve azok segítségével előbbre vigyen minket, nehogy a jelenben felületes biztonságérzésbe ringassuk magunkat.

Urunk nem foltozgatja természetes erényeinket, Ő az egész embert újjá teszi belülről. "Öltözzétek fel az új embert" (Ef 4,24). Vigyázz, hogy természetes emberi életed azt a ruhát vegye fel, amely az új élethez hozzáillik. A belénk oltott isteni élet maga termi meg saját erényeit, nem Ádám erényeit, hanem Jézus Krisztuséit. Figyeld meg, mennyire semmivé teszi Isten a megszentelésed után a természeti erényeidbe és mindenféle képességedbe vetett bizodalmadat, hogy megtanulj Jézus feltámadt életéből táplálkozni.

Amikor Isten Szent Szelleme által megláttatja veled Igéjében, hogy mit akar és a te értelmed és lelked megremeg belé: tudd meg, ha nem jársz annak a látásnak a világosságában, akkor olyan életszemléletnek leszel rabszolgájává, amihez Urunknak semmi köze. A meglátott világossággal szembeni engedetlenség az embert olyan nézetek uralma alá sodorja, amelyek Jézus Krisztustól idegenek.

Az Úrnak ezek a szavai megtérésünk kezdetére vonatkoznak, de nekünk szakadatlanul meg kell térnünk életünk minden napján, visszafordulni Isten felé, mint a gyermek. Ha a magunk eszében bízunk Isten helyett, ennek olyan következményei lesznek, amikért Isten minket von felelősségre. Amint testünk - Isten gondviselése folytán - új helyzetbe kerül, jól vigyázzunk, hogy természeti életünk engedelmeskedjék Isten Szent Szelleme parancsainak. Mert ha megtettük is egyszer, még nem bizonyos, hogy mindig így teszünk majd.