Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
11.04 Csinálj gödröket
Három hadsereget fenyegetett a szomjanhalás réme, de az Úr közbelépett, és megmentette őket. Noha nem felhőt küldött, sem esőt, mégis bőségesen ellátta őket vízzel. Istent nem kötik a természeti törvények. Ő bölcsességének és hatalmának új meg új bizonyítékával tudja meglepni népét. Ily módon többet megismerünk Istenből, mintha a dolgok a maguk természetük szerint folynának. Ha az Úr nem is úgy lép közbe, ahogy mi azt várjuk, kívánjuk vagy feltételezzük, így vagy úgy mégis gondoskodik rólunk.
10.25 Először Isten, azután minden más
A Biblia ezekkel a szavakkal kezdődik: "Kezdetben... Isten." Legyen ez a te életed nyitánya is. Törekedjetek teljes szívetekből, minden más előtt arra, hogy Isten országának polgárai legyetek, és hogy az Ő igazsága jellemezze egész életeteket. Amire ezenfelül szükségetek van, azt megadja az Úr nektek, nem kell különösebben aggódnotok érte. Minden, amire az istenfélő élethez szükségünk van, "megadatik nekünk".
10.05 Harmattá lenni, záporrá
Ha ez az ígéret érvényes Izráelre, mennyivel inkább érvényes (a szellemi népre) Isten hívő népére. A hivatásukat hűséggel betöltő hívők valóban kimondhatatlan áldást jelentenek mindazok számára, akik között élnek.
08.28 Minden helyzetben
Igen, imádkoznom kell, és akarok is imádkozni! Mi mást, mi jobbat tehetnék? Elárulva, elhagyatva, gyászban, csalódásban - hozzád kiáltok, Istenem. Körülményeim lehetetlenné lettek. Az emberek a vesztemet akarják, de szívem az Úrtól merít bátorságot, Ő át fog segíteni ezeken a megpróbáltatásokon, ahogyan már sok más alkalommal meg is tette. Az Úr meg fog szabadítani, ebben biztos vagyok és ezt bátran vallom is.
08.08 Ha benne bízol, nem csalatkozol
Ez az igerész prófétai előrelátással beszél a Messiás szenvedésének arról a napjáról, amikor mindhalálig engedelmes volt, amikor hagyta, hogy verjék a hátát és az arcába vágjanak. Ezen a napon megtapasztalta az ÚR segítségét.