ÚR

Hogy Mesterem van, még nem jelenti azt, hogy Úrrá is lett fölöttem: ez két különböző dolog. Ha mesterem van, tudom, hogy valaki jobban ismer engem, mint én magamat - valaki, aki közelebb áll hozzám, mint egy barát, - valaki, aki szívem legmélyebb szakadékát és hiányát is felkutatja és megelégíti, - valaki, aki azzal a bizonyossággal ajándékozott meg, hogy lelkem minden problémáját és zűrzavarát ismeri és megoldja. Semmivel sem jelent kevesebbet az, hogy mesterem van. "Egy a ti Mesteretek, a Krisztus" (Mt 23,8),

Urunk sohasem hangsúlyozta tekintélyét. Sohasem mondta: "Meg kell tenned." Teljesen szabadon hagyott minket, olyan szabadon, hogy akár arcába is köphetünk, mint ahogy meg is tették ezt; olyan szabadon, hogy megölhetjük - mint ahogy meg is tették: és nem szól rá egy szót sem. De amikor élete bennem megszületett váltsága által, azonnal elismerem, hogy teljes fennhatóságú joga van felettem. Erkölcsi uralom ez: "Méltó vagy..." (Jel 4,11). Csak a méltatlan részem vonakodik meghajolni a méltó előtt.

Nincsenek olyan tapasztalataink, amelyek megegyeznek Urunk megdicsőülése utáni életével. Ettől kezdve Urunk életének mindenestül helyettes jellege lett. A megdicsőülés napjáig egy normális és tökéletes ember életét élte; megdicsőülésétől kezdve - a Gecsemáné, a kereszt, a feltámadás - útja egészen idegen nekünk, embereknek. Az Ő keresztje az a kapu, amelyen át minden ember beléphet Isten életébe; a feltámadásánál fogva pedig joga van örök életet adni bárkinek. Mennybemenetele által belép a mennybe és nyitva tartja a kaput az embernek.