„Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem!" (Ez 37,13).
Valóban így van: akik életre támadnak a halálból, ebben a feltámadásban felismerik majd az Úr kezét. Ez lesz az embert érhető legnagyobb és legnevezetesebb változás. Isten kihozza a szellemi halál sírjából, valamint a szellemi élet fényét és szabadságát ajándékozza neki. Ezt senki más nem képes megcselekedni, csak az élő Isten, az élet Ura és teremtője.
Milyen jól emlékszem arra, amikor én is a „csontok völgyében" hevertem, magam is annyira kiszáradva, mint azok a csontok. Áldott volt az a nap, amikor Isten végtelen kegyelme elküldötte az ő emberét, hogy életre keltsen. Istennek legyen dicsőség azért a megmozdulásért, amelyet a hit Igéje támasztott kiszáradt csontjaimban. De még áldottabb legyen a „négy égtáj felől fúvó", engem is megelevenítő mennyei szél. Most már ismerem az örökké élő Úr életre támasztó Szellemét. Bizony, az ÚR az élő Isten, mert ő elevenített meg engem is. Új életem még így, a gondokkal és fájdalmakkal is világosan bizonyítja számomra, hogy az Úr megöl, de meg is elevenít. Csak ő egyedül Isten. Benne van minden, ami nagyság, dicsőség és kegyelem. Megelevenedett szellemem őt imádja, mint a nagy „Én vagyok"-ot. Legyen ezért nevéé minden dicsőség! őt akarom dicsérni, amíg csak élek.