Márk

SZOMORÚ JELLEMZÉS a tizenkettőről, hogy az út folyamán, amikor az Úr ismét beszélt nekik a haláláról és a feltámadásáról, ők csak saját ambícióikkal voltak elfoglalva. Az Úr ezt követő tanítása arra a kifejezésre összpontosított, amelyet háromszor ismételt meg: „az én nevemben". Egy kis gyermeket középre állítva a pozíció alázatának leckéjére tanította őket (Mk 9.35-37. v.). A gyermeki hit egyszerűsége a szellemi nagyság jele. Pál a „Krisztus iránt való egyenesség"-ről beszélt a szilárd bizonyságtétellel kapcsolatban (2Kor 11,3).

AZ, HOGY a három szinoptikus író ugyanolyan sorrendben jegyzi fel azokat az eseményeket, amelyek az Úr megdicsőülését közvetlenül megelőzték, illetve követték, az összehasonlító tanulmányozást egyszerű gyakorlattá teszi (lásd Mt 17,1-8; Lk 9,28- 36). Az 1. vers azokhoz a dolgokhoz kapcsolódik, amikről az Úr az előző fejezetben beszélt; azonban bevezeti a megdicsőülés témáját is, mint olyan alkalmat, amely megmutatta előre az Ő dicsőségét, halálának eredményét, amelyről beszélt nekik. Márk utal arra, hogy az Úr „felvitte őket csupán magukban" (2. v.).

A SOKASÁG megelégítésének két különböző eseményét összehasonlítva - ahogyan Márk feljegyezte - az olvasó különbségeket fog észrevenni, pl.: a csodák helye, az időszak, az Úrral lévő emberek, a megvendégeltek száma, a megmaradt darabok, valamint a tárolóedények, amelyekbe gyűjtötték azokat. A „kosárnak" fordított szavak is teljesen különbözőek.

EZ a fejezet azzal kezdődik, hogy a farizeusok bírálják az Úr tanítványait, mert mosatlan kézzel esznek, ellentétben a vének hagyományával (2. v.). Válaszában az Úr az Ézs 29,13-at, valamint Mózest idézi (2Móz 20,12; 21,17), így mutatva meg képmutatásuk ürességét az igazi törvénnyel, amelyet ők szájukkal szolgáltak. A tiszta kéz sohasem fogja ellensúlyozni a tisztátalan szívet!

AZ ÚRNAK és tanítványainak az elhajózását sokan látták, akik ismerték, és úgy látszik, hogy megelőzték őket, mert nagy sokaság várta, amikor partot értek. Az Úr pásztori szíve szánalomra indult, amikor meglátta őket (34. v.), és ellátta őket szellemi eledellel. A nap vége felé a tanítványok el akarták küldeni őket a falvakba élelemért, de az Úr a tizenkettőre ruházta azt a felelősséget, hogy enni adjanak nekik (37. v.). Az Úr sohasem alkalmaz próbát anélkül, hogy arra nála ne lenne megoldás. Mindössze tökéletes bizalmat vár.

AZ ÚR, tanítványaitól követve megérkezett saját városába, ahol jól ismerték Őt és családját. Itt tekintélyét felhasználva tanított a zsinagógában. Akik hallgatták, nem értették ismeretének, bölcsességének és hatalmának eredetét (2-3. v.). Nem ismerték fel, hogy az Isten Fia van közöttük; „megbotránkoztak Őbenne." A szó, amely a megbotránkozást jelenti, a skandalum szóból ered, amely olyan csapda része volt, amely az állat nekiütközésekor kelepcébe ejtette azt. Az emberek beleütköztek a szavaiba, és az megfogta őket.

EZEK a csodák olyan módon kapcsolódnak egymásba, amely egyedülálló az evangéliumi feljegyzésekben, minthogy a Jairus lányával kapcsolatos eseményt megszakította a vérfolyásos asszony meggyógyítása. Figyelemre méltón tizenkét éves periódus is összekapcsolja őket, amennyiben a zsinagógai elöljáró fél, és szomorú amiatt, hogy tizenkét évnyi örömének vége szakad (lásd: Lk 8,42); az asszonynál pedig tizenkét éves szenvedésnek és kétségbeesésnek lett vége, gyógyulással és békességgel.

MÁRK MOST a figyelmet a démoni megszállottság viharos körülményeire összpontosítja. Rögtön azután, hogy Jézus kiszállt a hajóból, felbukkant egy tisztátalan szellemtől megszállt ember a sírokból, amelyekben lakott (2. v.). Az a forma, ahogyan az Urat megszólítja, mutatja, hogy még a beszéde is démoni ellenőrzés alatt állt, és a név, amelyet használt („Légió"), a démonoké volt (7,9. v.). A démoni megszállottság erejét nagyon nyilvánvalóvá teszi az elbeszélés.

MINDIG TANULSÁGOS és megragadó az evangéliumok tanulmányozása közben, ha egy eseményről megkeressük a párhuzamos beszámolókat, ha több evangéliumban is szerepelnek. Ha ezt tesszük annál az eseménynél, amikor az Úr lecsendesíti a vihart, látni fogjuk, hogy Márknál öt olyan megfigyelés van, amely hiányzik Máténál (Mt 8,23-27) és Lukácsnál (Lk 8,22-25). Ezek a következők: „elvitték Őt, úgy amint a hajóban volt" (36. v.), „de más hajók is voltak vele" (36. v.), „Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aludt" (38. v.), „...nem törődöl vele, hogy elveszünk?" (38.

MAI SZAKASZUNK három példázatot tartalmaz, amelyek magvetésre és növekedésre vonatkoznak. Az első általában úgy ismeretes, mint a magvető példázata, de néha úgy is említették, mint amely valójában a talajok példázata. Márk beszámolóját a következő szavakkal kezdi: „Halljátok: Íme" (3. v.). Ez a kulcs. A példázat Isten Igéjének fogadtatásáról szól, amelyet magként szórnak Isten hűséges szolgái. Még a jó talaj sem egyforma termést hozott. Felelősek vagyunk azért, hogy amit a szolgálatban és a tanításban kaptunk, mennyire vagyunk készek átvinni a gyakorlatba.