„Nem a nélkülözés mondatja ezt velem..." Filippi 4,11
Figyelemre méltó, hogy Pál sohasem beszélt anyagi helyzetéről. A hitből való életet élte. Hitte, hogy őt Isten hívta el szolgálatába, és teljesen meg volt győződve arról is, hogy Isten fizet meg majd a vállalt szolgálatért.
És a mai keresztyének hozzák nyilvánosságra anyagi szükségeiket, vagy kolduljanak pénzért? Ehhez néhány megfontolandó gondolat: az ilyen gyakorlatnak nincs bibliai alapja. Az apostolok beszéltek ugyan mások szükségeiről, de sohasem kértek pénzt a maguk számára.
Sokkal inkább egybehangzó a hitből való élettel az, ha egyedül Istenben bízunk. Ő ellát bennünket a szükséges anyagiakkal mindahhoz, amit el akar velünk végeztetni. Ha megtapasztaljuk, hogy éppen a kellő időpontban kaptuk meg a szükséges összeget, akkor ez nagyon megerősíti hitünket. És dicsőíti Istent, ha a gondoskodás természetfölötti volt. Viszont egyáltalán nem szolgálja Isten dicsőségét, ha a pénzügyeinket gyűjtéssel alakítjuk.
Adakozásra való felhívás, vagy kolduló levelek által olyan ügyeket szorgalmazhatunk „Isten számára", amelyek bizonyos körülmények között egyáltalán nem felelnek meg az Ő akaratának. Vagy folytatunk valamilyen dolgot, amit a Szent Szellem már réges-rég otthagyott. De ha függünk Isten természetfölötti gondoskodásától, csak akkor végezhetünk valamit, amíg Ő hordoz bennünket.
A teljes gőzzel folytatott pénzgyűjtés a keresztyén munkának sajátos új mértéket adott. A legügyesebb kéregető kapja a legtöbb pénzt. Így azután megtörténhet, hogy a legértékesebb munkák kárt szenvednek, mert óriási adománygyűjtő hadjáratok minden pénzt beszednek. Ennek következményeként gyakran irigység és meghasonlás támad.
C. H. Mackintosh nem nagyon igyekezett arra, hogy személyes szükségleteit ismertté tegye. Azt mondta: „Akár közvetve, akár közvetlenül közlöm egy emberi lénnyel a magam személyes szükségleteit, ezzel eltávolodom a hitből való élettől, és közvetlenül szégyent hozok Istenre. Tulajdonképpen ez még árulás is Vele szemben. Gyakorlatilag ugyanaz, mintha azt mondanám: Isten cserbenhagyott, és ezért most az embertársaimhoz kell fordulnom segítségért. Annyit jelent, hogy elhagyom az élő víz forrását, és repedezett ciszternákhoz fordulok. Azt jelenti, hogy a teremtményt állítom Isten és a lelkem közé, s így magamat gazdag áldástól, Istent pedig az őt megillető dicsőségtől fosztom meg."
Hasonlóképpen ír Corrie ten Boom is „Istennel mindenen át" c. könyvében: „Szívesebben vagyok egy gazdag Atya bizalommal teljes gyermeke, mint koldus világi emberek ajtaja előtt."