Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
12.26 Csak Isten ígéreteiben bízzál!
Hiszen ez nem isteni ígéret - mondhatja valaki, és igaza is van. Nem Isten, hanem egy ember ígérete, és ezért nem is vált valóra. Péter komolyan hitte, hogy meg tudja tenni, amit mondott. De az olyan ígéret, amelynek nincs jobb alapja, mint egy ember elhatározása, az eleve kudarcra van ítélve. Alighogy jött a kísértés, Péter megtagadta mesterét, sőt tagadását esküvel is megerősítette.
12.05 A védelem bástyái
Akinek Isten megadta a tiszta élet ajándékát, az tökéletes biztonságban élhet.
A magasban lakozhat, felülemelkedve a világon, túl az ellenség lőtávolságán, az éghez közel. Magasztos céljai és indítékai vannak, igazi vigasztalásra és társakra talál. Örvendezik az örök szeretet hegyei között, ott talált lakóhelyet is.
Óriási sziklák védelmezik. A világmindenség legerősebb sziklái ezek, a változhatatlan Isten ígéretei, ezek őrzik az engedelmes hívőt.
11.27 Minden utadban nyugalmat ad
Drága ígéret ez! - Uram, add, hogy a magamévá tudjam tenni!
11.09 Szükséges ismeret
Felséges dolog, hogy az Úrnak van választott népe; de hogy mi ehhez a néphez tartozunk, az végtelenül vigasztaló tudat. Más dolog remélni, hogy az Úr velünk van, és megint más tudni, hogy ez valóban így is van. A hit üdvözít, de az üdvösségünk felől való bizonyosság boldoggá tesz minket. Amikor hitre jutunk, elfogadjuk, hogy Isten az életünk Ura. A Benne való örömet viszont csak akkor tapasztaljuk meg, amikor már tudjuk, hogy Ő a miénk és mi az Övéi vagyunk. A hívő ember nem érheti be csak reménykedéssel és bizakodással.
10.22 Bízz az ígéretekben és hivatkozz rájuk!
Dávid itt egy ígéretre hivatkozva lép Isten elé, és kéri annak beteljesítését. Ez az igevers így kétszeresen is tanulságos a számunkra. Először, hogy komolyan bíznunk kell abban, amit az Úr megmondott, annak beteljesülését biztosra kell vennünk, azután már hivatkozhatunk Isten trónusa előtt ígéreteire.
Milyen jó dolog arra hivatkozni, amit az Úr maga ígért meg! Milyen jó elmondani Dáviddal: "Mert Te ígérted, Uram", hiszen ilyenkor Isten ígérete támasztja alá könyörgésünket.
10.07 Mindig első a közösségben
Jézus Krisztus idejében ott lesz, ahol tanítványaival találkozni szeretne. Ő mindig megtartja szavát és megjelenik a találkozón. Ha ígérte, hogy találkozni fog velünk a kegyelem trónusánál, a nyilvános istentiszteleten vagy a kenyér megtörésénél, biztosra vehetjük, hogy valóban ott is van. Mi, bűneink miatt, elmulaszthatjuk a Vele való találkozást, Ő azonban soha nem tesz ilyet. Azt ígérte, „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok köztük"(Mt 18,20). Nem azt mondta, hogy „majd ott leszek", hanem hogy: „ott vagyok".
09.07 A mindenható kegyelem hatósugara
A szabadon munkálkodó kegyelem fiakká teheti az idegeneket. Az Úr itt kijelenti, hogy ezt szándékozik cselekedni a lázadókkal, és tudtukra is adja majd, hogy mit cselekedett velük. Kedves olvasóm, velem is így cselekedett az Úr; veled is megtette már ezt? Ha igen, fogjunk kezet és egy szívvel dicsérjük Urunk imádásra méltó nevét.