EBBEN A KÖNYVBEN az egyik kulcsszó a hiábavalóság. Az író olyan kifejezéseket használ, amelyek mindvégig visszatérnek „hiábavalóság", „mi haszna", „a nap alatt", „a szellem (lélek) gyötrelme" (az angol Biblia szerint). Összefoglalva ezek az élet üres voltát hangsúlyozzák, amikor az teljesen az anyagi dolgok feltételeihez kötött. A hiábavalóság itt nem a büszkeségnek valamilyen modern értelmezését hordozza, hanem az ürességet fejezi ki; vö. 1,14. Azt jelenti, hogy ami elmúlt - széthordta a szél, mert könnyű fajsúlyú volt, majdnem üres - ezért hiábavaló. Az Ézs 57,13-ban is a „szél" viszi el a bálványokat. Ez olyan valami, ami nem hagy eredményt maga mögött és ezért nem elégíti ki a szívet és az ember elméjét, amely valami maradandó után sóvárog. Ebben a könyvben minden cselekedet a földre irányul öröm, kiválóság, bölcsesség stb., és mind „hiábavalóságnak" vannak alávetve: 2,15-16.19-21.26; 4,4.7.16; 5,10; 6,9; 7,6; 8,10.14.
„A hiábavalóságok hiábavalósága" igen nagy mértékű hiábavalóságot jelent, hogy „minden hiábavaló", kivétel nélkül. Ezek a dolgok nem önmagukban hiábavalóak, mert Isten semmit sem cselekszik hiába, 1Tim 4,4-5. De hiábavalóvá válnak, amikor Isten helyére kerülnek, és eszköz helyett céllá lesznek; vö. Zsolt 39,5-6; 62,10; Mt 6,33. Arra is hiábavalóak, amire szánva voltak, az elbukás miatt; vö. Róm 8,20. Pál megmagyarázza a hiábavalóság helyzetét az isteni gondviselésben, nyomon követve annak eredetét a teremtésnek a bűn miatti tönkremenetelében és rothadandóságában, ami az elbukásnak a következménye. Ennek eltávolítása csak akkor valósul meg, amikor megjelenik Isten gyermekeinek dicsősége.
A „hiábavalóság hiábavalósága" az, hogy „minden hiábavaló", igaz leírása az életnek akkor, ha azt bizonyos körülmények között élik, de nem igaz arra, aminek az életnek szükségszerűen lennie kell. Az Úr Jézusban hívő ember elutasíthatja ennek az életre vonatkozó igazságát, mivel megtalálta az életet, mert Krisztusban életet nyert, és az nem hiábavalóság, üresség és semmiség. Számára az életnek minden útja valóság, gazdagság és teljesség. Mert „a kegyesség mindenre hasznos", 1Tim 4,8. A prédikátor természetesen azt mondja, hogy a dolgok önmagukban nem hoznak kielégülést az emberi léleknek. A földön élni a legfőbb bölcsesség felismerése nélkül, amely Isten félelmével kezdődik és végződik, csak azzal foglalkozni, ami „a nap alatt" van, és semmit sem találni, ami valóban megelégít; ez végül valóban a realitás elhagyását és a minden nélkül maradást jelenti.