Újszövetség

MAI IGESZAKASZUNKBAN egy imádkozó özvegyasszonyról, egy farizeusról, egy vámszedőről és egy koldusról olvasunk. Az 1-8. verset ezek a szavak vezetik be; „mindig imádkozni kell, és meg nem restülni". Látunk egy özvegyasszonyt, aki megpróbáltatáson ment át, és törvényes segítséget keresett, hogy megtalálja az igazát. Mivel nem kapott elégtételt, visszajött újra és újra, amíg a bíró végül is engedett neki, és teljesítette a kérését. A kitartás kifizetődő. Istenünk nem lenne hajlandó cselekedni? Nem így van, az Ő adománya szerető szívből jön.

AZ ENGESZTELHETETLEN szellem probléma (3-6. v.). Az Úr azt mondja, hogy ha valaki vétkezik ellenünk, és megbánja, meg kell bocsátanunk neki. Azzal lehetett érvelni, hogy ha ismétlődik a vétkezés (hétszer), bizonyos kétségek merülhetnek fel a megbánást illetően. De a lecke világos - ha megbánta, bocsáss meg neki. Lehetnek kétségeink a megbánás őszintesége felől, de a mi dolgunk a megbocsátás. Megérthetjük a tanítványok kérését, hogy „növeljed a mi hitünket", mert az állandó megbocsátás meghaladja az emberi erőt.

  A HAMIS sáfár példázata értelmezési problémákat okoz, főleg azért, mert nem értjük teljesen azokat a tranzakciókat, amelyeket a sáfár azért végzett, hogy a jövőjét biztosítsa. Sáfári munkája nem volt kielégítő, és elbocsátás várt rá borús kilátásokkal. A történetben említett változtatások célja az volt, hogy kedvező bánásmódot érjen el a maga számára később azoknál, akiknek ily módon kedvezett.

SZOROS KAPCSOLAT van a 14. fejezet vége és a 15. fejezet eleje között. Az Úr sóról beszélt, amely elveszítette az ízét, és ennek következtében használhatatlanná vált, és arra ösztönözte hallgatóit, hogy szenteljenek figyelmet annak, amit mondott. A vámszedők és a bűnösök egyetértettek abban, hogy ez a leírás illik rájuk, és közeledtek hozzá, hogy hallgassák. Ez panaszt váltott ki a farizeusokból és az írástudókból, akik nem tudták megérteni, hogyan foglalkozhat az Úr ilyen emberekkel.

TÖBB PÉLDÁZAT keletkezett egy farizeus meghívásából, aki arra kérte az Urat, hogy vegyen részt egy étkezésen. A vendégek a „felső tízezerhez" tartoztak, és az Úr megfigyeli a tolakodást, hogy biztosítsák maguknak a fő helyeket az asztalnál.

A MEGTÉRÉS a gondolkodásmód megváltoztatása, amely az egyént arra indítja, hogy bízzon Istenben és hagyjon fel a bűnnel. Ez életbevágó része az Isten emberekkel való bánásmódjának. Szóltak az Úrnak azokról, akiket Pilátus megöletett, valamint azokról, akik meghaltak, amikor egy torony rájuk omlott, úgy gondolva, hogy azok, akik így jártak, nagyon bűnösök voltak, ezért ítéltettek meg. „Ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek": Krisztus válasza eltekint azoktól, akik ezeket a szerencsétlenségeket elszenvedték, hanem hallgatói felé és felénk irányul.

A BIZALOM élete (tegnapi olvasmány) egyúttal a vigyázás és a hűség élete is. Az Úr gyakran tett utalást az eljövetelére, és sürgette, hogy tanítványai éljenek ennek a fontos eseménynek a fényében. Ha Ő eljön, akkor nem lehet lazulás az erőfeszítésben - a derekak legyenek felövezve, és a lámpások égjenek (35. v.). A felövezett derekak a munkára való készségről beszélnek, és a bizonyságtétel égő lámpásait fenn kell tartani a sötétben. Ez van eljövetelének háttere előtt, amelyre vonatkozólag meg kell mondanunk, hogy nem adott dátumot.

A MAI rész, a 13-21. vers kivételével (amely egy emberhez szól, aki félbeszakította az Urat) külön a tanítványokhoz szól. Amint elfoglaljuk helyünket manapság ebben a kategóriában, a vigasztalás és biztonság szavait jelentik. Micsoda Istenünk van, érdekli még a ráadásul adott ingyenes verébfióka is, ha négyet vásároltak! Hasonlítsuk össze a 6. verset a Mt 10,29-cel. Még a fejünk hajszálai is számon vannak tartva, ennyire részletekbe menően ismer bennünket.

OLVASMÁNYUNK ELEJÉN egy asszony áldást mond Máriára, mert Ő Jézus anyja (27-28. v.). Ez összhangban van az angyal kijelentésével, „áldott vagy te az asszonyok között" (1,28). Némelyek Máriát teljesen indokolatlan magasságba emelték. Figyeljük meg, hogy az Úr szavai helyreigazítják ezt, mert Ő azoknak adja a boldogabb helyzetet, „akik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt". A természetes kapcsolatok nem olyan fontosak, mint a szellemiek (Jak 1,1; Júd 1).

AZ ÚR Jézus, mint Emberfia, Istentől függött, és ez tükröződik az életében a gyakori imádkozásra való hivatkozásban. A tanítványok látták imádkozni (nem először), és amit láttak, meggyőzte őket arról, hogy az imádkozás abban a csodálatra méltó életben döntő tényező. Ez a felismerés létrehozta bennük a vágyat a hasonló megtapasztalásra: „Uram, taníts minket imádkozni!" (1. v ). Tanúi voltak annak az életnek, amely állandó kapcsolatban volt Istennel, és szerették volna megismerni a titkot.