TUDJUK, HOGY János halász volt, és evangéliumának kezdetén bizony meglehetősen mély vizekre visz bennünket! Úgy utal Urunkra, mint az Igére, ez az Ő öröktől fogva tartó létét fejezi ki. Az Ige Istennél volt. Ez az ő elkülönült személyiségét fejezi ki, valamint azt a gyönyörűséget, amit Isten talált Őbenne. Mint az Ige, Ő képes Istent kifejezni. Ez azért lehetséges, mert részese Isten lényegi természetének.
JÁNOS APOSTOL, Pál után a második az újszövetségi Szentíráshoz való hozzájárulásában. Számos okból elfogadjuk, hogy ő ennek az evangéliumnak a szerzője, nem utolsó sorban magával az Úrral való bensőséges közössége (2,24; 4,1; 19,28), valamint a Szentföld részletes ismerete miatt (1,28, 2,1; 3,23). Különösen jól ismerte a tanítványokat is, jelezte, hogy szemtanú bizonyságtételéről van szó (1,40; 6,8). János háttérbe vonuló író. Amikor a nevek megadásában mutatott pontosságára gondolunk, csakis arra következtethetünk, hogy a 13,23; 20,2 stb.
MICSODA IZGALMAS nap! Miközben az emmausi két tanítvány elmondta a történetét és a teremben lévő többiek is a magukét, egyszer csak köztük állt maga az, Akiről beszéltek. Nem volt szüksége arra, hogy kinyissa az ajtót - a feltámadott test, miközben valóságos test volt, nem volt alávetve azoknak a természeti törvényeknek, amelyek azelőtt uralkodtak rajta. Némelyek azóta is tagadták, hogy feltámadt a test, és azzal érveltek, hogy csak a szellem hagyta el a sírt (ott volt egyáltalán?), és hogy a test gázneművé változott.
A SZERETET legyőzi a nehézségeket. „Kora reggel" volt, amikor azok a kedves nők a sírhoz vették útjukat, hogy elvégezzék azokat a szolgálatokat, amelyeket szeretetük eltervezett. Még sötét volt (Jn 20,1). Ott volt azonban a „kő" problémája, amit le kellett győzniük, de azért eljöttek. Úgy találták, hogy ez a probléma megoldódott, beléptek a sírba, és látták, hogy a vászonlepedők még ott vannak, de a test nincsen. Isten két követe volt ott, hogy beszéljen velük és gyengéden megfeddje őket, hogy miért keresik „a holtak között az élőt".
AHOGYAN EBBEN a fejezetben az Üdvözítőt szemléljük, „bámulatos látványban" van részünk minden elénk kerülő helyzetben. Elküldték Pilátushoz (1-5. vers), mert a zsidóknak nem volt joguk halálra adni. Pilátus számára, hogy halálos ítéletet hozhasson, olyan vádat kellett kiagyalniuk, amellyel ő foglalkozhatott, ezért politikai alapon vádolták. Pilátus hamar rájött, hogy a vád nem szilárd, és elküldte Heródeshez (6-12. v.), aki „semminek állította". Amint Jézust ez előtt a két uralkodó előtt látjuk, megfigyelhetjük a fogoly erkölcsi felsőbbrendűségét bírái felett.
EZ SZENT föld. Figyeljük meg a 39. verset: „az Ő szokása szerint". Nem volt számára idegen a Gecsemáné, mint az imádkozás helye, és Júdás ezt tudta (Jn 18,2). De sohasem volt azelőtt az Úrnak ilyen megtapasztalása, mint ekkor. Előtte volt a Golgota. Az ítélet a bűnért most nagyon közel volt, és mindannak a borzalma elborította. Jóllehet, volt ott sátáni nyomás is, de ezt halijuk: „Ne az én akaratom, hanem a tiéd..." Gondolkozzunk el egy pillanatra ezeken a szavakon: „haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozott".
AMIKOR ELKÖZELGETT az Üdvözítő megáldoztatásának ideje, a Sátán nagyon aktív lett. A 2. versben a főpapokat és az írástudókat látjuk összeesküvésük közepette, a 3. versben pedig azt látjuk, hogy a Sátán megszállja Júdást, aki készséges bűntárssá válik. Mindennek hátterében az isteni eleve ismerés áll, és összehasonlíthatjuk a Zsolt 2,4-gyel: „Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja őket”. Isten minden dolgot a saját akaratának tanácsvégzése szerint rendez el. Mit tehetnek emberek és démonok?
ÉRDEKES MEGFIGYELNI, hogy a Szent Szellem hogyan hozott össze egy látszólag jelentéktelen eseményt és egy beszélgetést azokról a hatalmas eseményekről, amelyek Izráel történelmében voltak. Kevesen vették volna észre, amit az Úr megfigyelt (2. v.). Az 1. vers azt mondja, hogy „látta, hogy a gazdagok”; a 2. vers pedig azt, hogy „látott pedig egy szegény özvegyasszonyt is". Megjegyzés nélkül megfigyelhette volna, Ő azonban felhívta a figyelmet az asszonyra, és rámutatott, hogy jelentéktelennek látszó áldozata messze felülmúlta a gazdagok ajándékait.
FEJEZETÜNK néhányszor a hatalom kérdését érinti, és az Úr Jézust úgy látjuk, mint Aki tekintélyt követel tanításának minden területén. Megkérdőjelezték hatalmát (1-8.v.) néhányan, akik úgy tűnik, a Szanhedrintől jövő küldöttséget alkották. Lehet, hogy a Bemerítő Jánossal kapcsolatos kérdés feltevésével nemcsak őszinteségüket vonta kétségbe, hanem vallási vezetői hatáskörüket is.
OLVASUNK EGY vámszedőről (1-10. v.). Volt már olyan érdekes feltételezés, hogy ez ugyanaz az ember, akiről az Úr az előző fejezetben beszélt (Lk 18,13-14). Akár így van, akár nem, az Úr azért jött, hogy őt megkeresse (10. v.), az pedig meghívta Őt az otthonába. Szeretnénk ismerni az otthonban lefolyt beszélgetést, de csak az ezt követő eseményeket ismerjük, és ezek azt bizonyítják, hogy ebben az emberben csodálatos változás ment végbe. Nemcsak vámszedő volt, hanem fővámszedő, és előrehaladása közben nagyon gazdag ember lett.