"Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az asszony utódja közt: ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod." (1Mózes 3,15)
Jeremiásnak az volt a sorsa, hogy Isten elhívottja legyen olyan időben, amikor Júdában minden a végső katasztrófa felé rohant, amikor a politikai zűrzavar a tetőpontjára hágott, amikor a különféle pártokat a legrosszabb szenvedélyek befolyásolták, és végzetes szándékok uralták. Érzékeny természete visszarettent a kemény megbízatástól, "És mondtam: Ah, ah Uram Isten! Íme, én nem tudok beszélni; hiszen ifjú vagyok én!" Természete szerint túl gyengéd ember volt ahhoz, hogy képes legyen megküzdeni a kor veszedelmeivel és nehézségeivel.
A SZENTÍRÁS egy megfelelő igeszakaszának megértéséhez szabályként adható, hogy először azt nézzük meg, mit ír Krisztusról. Amikor Őt látjuk benne, és az Ő helyzetét helyesen értékeljük, a többi részlet rendszerint nagyon gyorsan a helyére kerül.
Nehémiást nézve Ezsdrásétól eltérő jellemet látunk. Mintegy 14 évvel Ezsdrás megérkezése után lehetett, hogy Nehémiás vezette a foglyoknak egy csoportját Jeruzsálembe vissza. Mint Ezsdrás, Nehémiás is Isten embere volt éppen a megfelelő időben. Nagy dolgok történtek olyan emberen keresztül, aki bátran végrehajtotta Isten akaratát. A történelem sokat köszönhet ilyen embereknek. "Nehémiásnak a beszédei..." (1. v.); figyeljük meg, hogy ennek a könyvnek milyen nagy része van első személyben írva. A férfi saját aggodalmát és tetteit írja le.
Rengeteg dolog függött ennek a kisfiúnak a megszületésétől. Isten szövetséget ígért Abrámnak Háránban, 1Móz 12,1-3, amelyet megismételt, vagy inkább kibővített Sikemben, 1Móz 12,7 és Bételben, 1Móz 13,14-17; Hebronban háromszor, 1Móz 15,1-21; 17,1-21; 18,10; majd a Mórija hegyén, 1Móz 22,16-18, tehát összesen hétszer. A szövetségben nem csupán egy örökösről volt szó Ábrahámnak.
AZOK A FEJEZETEK, amelyek a Szenvedő Szolga kritikus ige szakaszát követik, közvetlenül rá vonatkoznak. Láttuk, hogy hogyan valósult meg a megváltás nagy munkája, az 53. fejezetben. Lássuk most az eredményeket, először Izráel számára, 54. fej, aztán pedig a pogányok számára, 60. fej.
EZ A KÉT ZSOLTÁR jelenti a bevezetést a zsoltárok negyedik könyvéhez. A 90. zsoltár címe: „Mózesnek, az Isten emberének imádsága". A két zsoltár felöleli Izráel nemzetének történelmét sivatagi vándorlásukban, amely a Mózes 4. könyvében van feljegyezve. Éles ellentétben állnak egymással. A 90. zsoltár a 600 000 emberről beszél, akik meghaltak a sivatagban hitetlenségük miatt. A 91. zsoltár Káleb és Józsué megtapasztalását írja le, a két túlélőét, akik addig éltek, hogy bejuthassanak az ígéret földjére. Mindkét zsoltár Istennel és népének lakóhelyével kezdődik.
SIKEM! Az öreg tölgyes; egy magányos pátriárka; egy felütött sátor; egy megépített oltár - és egy ígéret, 1Móz 12,6-7.
Sikem! Vándorlás évei; rabszolgaság évei; bolyongás évei; birtokbavétel évei, és most egy öregebb cserfa; egy hatalmas sereg; egy dicstelen kő - és az örökség, Józs 24,25-28. Valóban, Isten ígéretei „igazak és ámenek". A kör teljes és a vándorok hazaértek. A fejezet előbbi részében figyeljük meg a következőket.
AZ EMBERISÉG LEGNAGYOBBJAI is meghalnak és utódokra van szükség, 2. v. Mózes is kifejezte azt a szándékát, hogy „ne legyen az Úr gyülekezete olyan, mint a juhok, amelyeknek nincsen pásztoruk", 4Móz 27,15-17. Napjainkban is szükség van olyan férfiakra, akik rendelkeznek Józsué készségével, és hajlandóak követni azt az utat, amelyen a Mester ment, Józs 1,7a.
Fejezetünkben ma három dolog igényli figyelmünket.
A MÓZES 5. KÖNYVE kiáltvány vagy igehirdetés a törvényről. A könyv így kezdődik: „Ezek az Igék, amelyeket szólott Mózes az egész Izráelnek", 1. v. Ez a bevezetés megjelöli a könyv sajátos jellegét, Mózes Öt könyve között. Mózes felidézi az előírásokat és parancsolatokat, amelyeket Isten adott a népnek; vö. 5Móz 31,24. Az Igéket nemcsak elmondta, hanem be is írta egy könyvbe, amelyet a szövetség ládája mellett helyezett el.