A SZENTÍRÁS egy megfelelő igeszakaszának megértéséhez szabályként adható, hogy először azt nézzük meg, mit ír Krisztusról. Amikor Őt látjuk benne, és az Ő helyzetét helyesen értékeljük, a többi részlet rendszerint nagyon gyorsan a helyére kerül.
Tegnap azt olvastuk, hogy Krisztus a zsidók Megváltója, szabadítója lett a törvény átkától, és Ő az is. Akin keresztül a Szellemet a pogány hívők megkapták. Ma azt tanuljuk meg, hogy Isten azzal, hogy ígéretet tett Ábrahámnak és magvának (nem magvainak), valójában Krisztusnak tett ígéretet. Nem Izsákról van szó, noha ő is az ígéretnek egyik magva, hanem arról a Magról, akinek Izsák az előképe volt. Amikor Isten megtette ígéreteit és megerősítette azokat (vö.: Zsid 6,13-14), lehetetlen volt, hogy a törvény, amely 430 évvel később adatott, azokat félreállítsa (Gal 3,15-18).
Akkor miért kísérték a törvény adását ilyen félelmetes jelek? (19. v.). Nem mond ellen a törvény az ígéreteknek? (21. v.) Az ezekre a kérdésekre adandó helyes válasz lényeges volt a galaták számára, látva, hogy többet foglalkoztak a törvénnyel és kevesebbet Krisztussal. Fontosak ezek számunkra is, ha meg akarunk szilárdan állni Krisztus szabadságában (5,1). Isten a törvényt Izráelnek adta, nem minden nemzetnek, éspedig azért, hogy kiemelje azt a fajta bűnt, amelyet törvényszegésnek hívnak (vö.: Róm 4,15; 5,14; Jak 2,11). Ezt az ígéretek után adta Isten, és Izráel Krisztusra vezérlő mestere volt, amíg a megígért Mag el nem jött. Erre a periódusra ők a törvényszegők kategóriájába kerültek, akik az emberiség többi részével együtt vártak a hitre, amely még kijelentésre várt. A törvény semmiképpen nem az ígéretek ellen volt, mert nem az volt a célja, hogy életet adjon. Arra szolgált, hogy közvetett módon mutasson rá, hogy az élet, az igazság, az örökség és minden ígéret egyedül Jézus Krisztusba vetett hit által kapható meg (Gal 3,19-26).
Egy szóval, Pál evangéliuma „Krisztus". A 2. fejezet végéhez hasonlóan erre figyelmeztet újra a 27-29. versben. Mindenki, aki Krisztusba merítkezett be, Krisztust öltözte fel, hasonlóan a katonákhoz, akik felveszik egyenruhájukat. Őbenne állva mindenki egyetlen „alakulatnak" látszik, amelyben nincsenek természeti, társadalmi vagy nemi megkülönböztetések. Mivel mindenki Óhozzá tartozik hit által, ebből következik, hogy valamennyien ugyanúgy Ábrahám magva és Isten örökösei.